A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

A Soundgarden ritkasággyűjteményt ad ki – itt van róla egy új felvétel, egy régi szerzemény

2014. október 28., 8:26

A Soundgarden hivatalos YouTube-csatornáján tegnap feltűnt, majd eltűnt, majd pár órája újra előbukkant Storm című új felvételről mostanra kiderült, hogy egy háromlemezes válogatásalbum beharangozója – ráadásul Chris Cornellék egyik legrégebbi szerzeménye.

Az épp 30 éve alakult seattle-i együttes első házi demójáról származó szerzeményen Jack Endino producer a saját bevallása szerint már 1986 elején is dolgozott a Soundgardennel, több másik szám társaságában, de a felvételeket akkor nem sikerült megfelelőre keverniük, és dobozban maradtak. Endino csak nemrég találta meg a szalagot, és fedezte fel rajta az egyetlen elfelejtett szerzeményt, melyet a grunge hősök időközben sem rögzítettek hivatalos formában, sem az 1997-es feloszlásig, sem a 2010-es újjáalakulás óta (a 2012-es King Animal című remek visszatérő album előtt Cornellék több nyolcvanas-kilencvenes évekből kiadatlanul maradt számot is befejeztek és közzétettek). Idén májusban felvették hát újra a Stormot, hogy valami filmbetétdal vagy B-oldalas szám legyen belőle, de most kiderült, hogy egy B-oldalakat és egyéb ritkaságokat összegyűjtő – amúgy már 1997 óta tervezgetett – válogatáson jelenik majd meg, mely Echo Of Miles: Scattered Tracks Across The Path címmel november 24-én kerül piacra, triplalemezes kiadványként.

a ritkasággyűjtemény számlistája:

Soundgarden: Echo Of Miles – Scattered Tracks Across The Path

Disc 1
01. “Sub Pop Rock City”
02. “Toy Box”
03. “Heretic”
04. “Fresh Deadly Roses”
05. “H.I.V. Baby”
06. “Cold Bitch”
07. “Show Me”
08. “She’s A Politician”
09. “Birth Ritual”
10. “She Likes Surprises”
11. “Kyle Petty, Son Of Richard”
12. “Exit Stonehenge”
13. “Blind Dogs”
14. “Bleed Together”
15. “Black Rain”
16. “Live To Rise”
17. “Kristi”
18. “Storm”

Disc 2
01. “Swallow My Pride”
02. “Smokestack Lightnin’”
03. “Everybody’s Got Something”
04. “Thank You”
05. “Come Together”
06. “Stray Cat Blues”
07. “Into The Void”
08. “Girl U Want”
09. “Touch Me” (Friday Rock Show)
10. “Can You See Me?” (Friday Rock Show)
11. “Homicidal Suicidal” (Friday Rock Show)
12. “I Can’t Give You Anything” (Friday Rock Show)
13. “I Don’t Care About You” (Friday Rock Show)
14. “Waiting For The Sun” (Live)
15. “Search And Destroy” (Live)
16. “Big Bottom” (Live)
17. “Earache My Eye” (Live)

Disc 3
01. “Twin Tower”
02. “Jerry Garcia’s Finger”
03. “Ghostmotorfinger”
04. “Night Surf”
05. “A Splice Of Space Jam”
06. “The Telephantasm”
07. “Black Days III”
08. “Karaoke”
09. “Fopp (Fucked Up Remix)”
10. “Big Dumb Sex (Dubbed)”
11. “Spoonman (Steve Fisk Remix)”
12. “Rhinosaur (The Straw That Broke The Rhino’s Back)”
13. “Dusty (Moby Remix)”
14. “The Telephantasm (Resurrection Remix)”
15. “One Minute Of Silence”

ráadásként itt egy felvétel múlt hétvégéről, mikor a Soundgarden a Neil Young által szervezett Bridge School jótékonysági koncerten játszott, és Chris Cornell az ott szintén fellépő Pearl Jam-tagokkal összeállva (pontosabban összeülve) Eddie Vedderrel duettben elénekelte hajdani közös projektjüknek, az 1990-1991 táján aktív Temple Of The Dognak a leghíresebb számát, a Hunger Strike-ot:

http://soundgardenworld.com

Thom Yorke a brit zeneszerző-producer Clark új Sus Dog albumán – a Budapest Art Orchestra kíséretével
máj. 26., 18:47
Jungle – klipdalok a brit funk-soul tánczenekar új Volcano albumáról
máj. 24., 22:51
Róisín Murphy: The Universe – újabb dal a Hit Parade album és a veszprémi koncert elé
máj. 17., 12:34
King Gizzard & The Lizard Wizard: Gila Monster – klip az új PetroDragonic Apocalypse albumról
máj. 16., 16:02