A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

A szerelemről mindent, kimerítően – megjelent Kali Uchis harmadik nagylemeze

2023. március 8., 7:31

Red Moon in Venus címmel jelent meg a 28 éves kolumbiai énekes-dalszerző legújabb, és eddig legkomplexebb albuma. A nagylemez óda a szerelemhez, a szeretet minden létező formájához, álmatag dallamokkal és művészi hangszereléssel. Kali Uchis csaknem öt évig dolgozott az anyagon, és ebből csak az, hogy tökéletesre keverjék, egy évbe telt.

A lemez első előfutára az I Wish You Rose című dal volt, ami üdítő kivételként hat a szomorú, szakítós számok között. Kali arról énekel, hogy semmi rosszat nem kíván exének.

„Maga az album is arról szól, hogy mennyire sokrétű a szeretet, mennyi helyen és szituációban lehet jelen: akár önmagunk felé irányul, akár legyen szó arról, hogy beengedjünk valakit az életünkbe, vagy hogy csak vágyunk rá, vagy éppen azon igyekszünk, hogy valakit képesek legyünk düh helyett szeretettel az útjára bocsátani és elengedni. Talán leginkább önmagunk szeretete áll a középpontban: nagyon el tudom képzelni, hogy valaki úgy hallgatja ezeket a dalokat, hogy közben egy forró fürdőt vesz gyertyafény mellett, vagy biciklizik, vagy napozik” – foglalja össze az énekesnő.

A Red Moon in Venus a bemutatkozó Isolation és az ezt követő, anyanyelvű Sin Miedo (del Amor y Otros Demonios) című LP-k közötti arany középút mind zeneileg, mind nyelvileg. Kali Uchis Kolumbiában és az Egyesült Államokbeli Virginia államban nevelkedett, és teljesen természetes módon keveri a kétféle kultúrát a zenéjében is. „Az agyam mindig is két nyelven gondolkodott, és biztos vagyok benne, hogy ez nagy hatással volt az alkotói folyamataimra is. Simán előfordul, hogy egyik reggel úgy ébredek, hogy egy meringue-szerű dalt szeretnék írni, a következő napon pedig valami igazán költőit és lélekemelőt, angolul” – mondja. Ez a kettősség tetten érhető a vendégelőadók listájában is: Summer Walker mellett Don Toliver és Omar Apollo is feltűnik egy-egy dalban.

Címkék: