A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

A szintipop nagy öregjei, a Soft Cell és a Pet Shop Boys közösen fakadtak dalra

2022. március 22., 12:38

A Purple Zone című dal a soron következő Soft Cell lemezen lesz rajta, aminek Happiness Not Included a címe és május 6-án jelenik meg. Eredetileg ez a dal csupán egy volt az új album számai közül, ám aztán jött egy közös fellépés, ami felülírta a korábbi elképzeléseket.

A Soft Cell tavaly turnézott egyet Nagy-Britanniában, és a koncerteken már elő is adtak pár számot, egészen pontosan ötöt az új lemezről. A londoni záróshow vendég fellépője a Pet Shop Boys volt, akiknek annyira megtetszett ezek közül az egyik, a Purple Zone – amivel az eredeti elképzelés az volt, hogy a Pet Shop Boys majd remixeli a kislemezre –, hogy végül egy közös dal lett belőle – és készült azért egy PSB-remix is, biztos, ami biztos.

Nem véletlenül tetszett meg a szám annyira Neil Tennant-nek és Chris Lowe-nak, ugyanis a Purple Zone inkább emlékeztet egy Pet Shop Boys számra, mint egy Soft Cellre. A közös verzió rajta lesz a Soft Cell májusban megjelenő ötödik nagylemezén.

A Purple Zone kifejezés egy másik, a Purple Airway szinonímája egyébként, és azt a repülési útvonalat jelzi, amin a királyi család tagjait szállító repülő halad, kifejezetten a számukra fenntartott, háborítatlan és biztonságot nyújtó útvonalat jelöli tehát. A Soft Cell-PSB dalban persze egészen mást jelent az, hogy Purple Zone. Ha az ember megnézi a klipet, de mondjuk a szöveget nem érti, akkor is nyilvánvalóvá válik a számára, hogy a kifejezés itt a melegekre utal, és egy olyan „zónára”, ahol önmaguk lehetnek, szabadon, bátran és felszabadultan, távol a világ homofób zajától. Ami azért sem véletlen, hisz a két duó négy tagja közül minimum kettő, a két énekes, Marc Almond és Neil Tennant már nagyon régen coming outoltak. Chris Lowe szexuális irányultságáról semmit nem tudni, Dave Ball pedig heteroszexuális. Egyébként meg virágozzon minden virág háborítatlanul, szeretetben, boldogságban.