A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

A The Prodigy nem koncertezett Keith Flint halála óta, ám most megtörték a csendet

2022. július 12., 19:30

Keith Flint 2019. március 4-én hunyt el 49 éves korában, a The Prodigy utolsó koncertje pedig Új-Zélandon volt, Aucklandben, mindössze egy hónappal korábban, február 5-én. Azóta nem léptek fel. Most, 2022. július 8-án azonban megtörték a csendet, és Sheffieldből elindították angliai turnéjukat, amit „Flinty emlékének” ajánlottak.

A Sheffield-i O2 Academy volt a helyszíne a 2022-es angliai The Prodigy turné nyitókoncertjének, amiből mindjárt kettő is akadt, mert nemcsak július 8-án, hanem 9-én is felléptek ott. Mindkét este ugyanaz a 21 számos program ment le, amit a Breathe-szel kezdtek, majd a Firestarter alatt, még maga Keith Flint is a színpadon táncolt – a technika segítségével természetesen.

A setlistben alap, hogy helyet kapott minden jelentős The Prodigy-sláger a Voodoo People-tól a Smack My Bitch Upon át egészen az Out Of Space-ig, amivel zárult is a koncert, ez volt a négyszámos ráadás befejező darabja. A két koncertet követően nemcsak Liam Howlett mondott köszönetet a közösségi médiában, kiemelve azt, hogy mennyire páratlan élmény volt a két sheffieldi koncert, de a rajongók is rengeteg videót és fotót megosztottak. Azok pedig megerősítik a Liam Howlett által elmondottakat, valóban pazar estéjük lehetett azoknak, akik július 8-án és 9-én Sheffieldben The Prodigy koncertre mentek. A turné július 23-án zárul Londonban, ahol három egymást követő este is fellépnek.