A világ leghíresebb csavargójának eltulajdonítása – A hírnév ára
A bankrablás és a sírrablás között az a különbség, hogy az egyiket nappal, a másikat éjfél körül kell csinálni. Az előbbihez általában kell egy slukker és maszk, símaszkos sírablót, pláne dél körül viszont még senki nem látott. A legfontosabb azonban mindkét műfajnál ugyanaz: rengeteg pénz és egy menő test.
Hagyjuk most a bankrablást, mert ezen a héten nincs ilyesmiről szóló film, a valóság pedig kit érdekel. A sírrablásról azonban van film, A hírnév ára. Francia-belga-svájci összefogással készült, tehát a szenvedélyeket, a deformációkat és az ezek könyvelését végző minden ország részt vett benne. A film arról szól, hogy 1978-ben kitúrták a világ leghíresebb csavargójának földi maradványait: a svájci Vevey temetőjében elásott koporsó Charles Chaplin testét ölelte körül. Bár eléggé el van koptatva a Nagy Színész jelző, de ha mégis szabad mondani, Chaplin valóban nagy színész volt. A Csavargó figuráját remélhetően mindenki ismeri, csodálatos filmjei – Aranyláz, A diktátor, Modern idők – ma is olyan frissek, mint amikor készültek. Chaplin volt az első színész, aki a Time címlapjára került, ő volt az első, aki 19 évesen már milliomos lett a filmezésből, az első, aki a munkáival kapcsolatos minden irányítást a kezében tartott, és ő volt az, aki sokáig azonos volt az általa teremtett figurával (pályafutása első éveiben úgy nézett ki, mint egy hajléktalan, garni szállókban lakott és elmulasztotta az alapvető higiéniai teendőket.)
A környékbeliek, akik megtisztelve érzeték magukat a a zárkózott Nagy Színész környezetében, még nem hallottak efféle példátlan esetről. Persze, furcsa sírrablásokról, melyek mindegyikét nem itt, hanem a barbárok világában követték el, annál többet, meg persze láttak néhány filmet, melyek megmutatták a lehetséges motívumokat, úgymint: gerontofília, nekrofília, parafília, pedofília. Ilyesmik érdekes módon a Chaplinről terjedő pletykákban is voltak, talán azért, mert maga Chaplin is többször írt az ifjú és törékeny lányok iránti vonzódásáról.
A forró nyom helyett egy teljesen kihűlt nyomvonalon elindult rendőrök a szokásos kérdést tették fel: kinek állt érdekében? A holttestek iránti beteges vonzalmat mint indítékot elvetették, miként a “kincs- és ereklyevadászatot” is, mert köztudott volt, hogy a dúsgazdag Chaplint puritán körülmények között temették el. Volt viszont egy olyan verzió, hogy a háttérben az antiszemitizmus lehet, egy csoport tagjai ugyanis fel voltak háborodva, hogy Chaplin zsidó létére katolikus temetőben nyugszik: elszántságukra jellemző volt, hogy akkor sem álltak el a tiltakozástól, amikor ismertették velük, hogy Chaplin nem volt zsidó. Néhány nap elteltével az egyik sírrabló helyre tette a dolgokat, amikor rossz angolsággal 1 millió dollárt – ahogy a filmben elhangzik: 1 millió dollár frankot – követelt Chaplin özvegyétől, Oona Chaplintől. Oona, aki Eugene O’Neill író lánya volt és korábban együtt élt Salingerrel és Orson Welles-szel is, szerette volna visszakapni a korpuszt, az irányítást átadta Chaplin hűséges és kőkemény személyi titkárának, és innen ügyesen átvált a film egy túszdrámára, amelynek a Nagy Színész a foglya.
A Velencei Filmfesztiválon Arany Oroszlán-jelölést kapott A hírnév ára a két adódó filmes eszközt nem viszi túlzásba: a szentimentalizmust és az túlzott izgalomkeltést. Az előbbire azért lehetne oka, mert a két sírrabló szocialisan hátrányos helyzetű lúzerként együttérzést kelt – az egyik egy piti bűnöző irodalmi allűrökkel, a másik algériai bevándorló, akinek beteg a felesége, a kislánya viszont tündéri és okos -, az utóbbira meg azért, mert az alkotóknak sikerül szép lassan a sírrablók mellé állítani a nézőt, és éppen elég a jó színészi játék. Az algériai autóútfelfestőt játszó ember is remek, de még erősebb Benoit Poelvoorde, aki egyre jobban hasonlít Pierre Richardra. Az sem baj, hogy a fanyar humorú forgatókönyvíró és a hetvenes évek zsánerét szépen megteremtő Xavier Beauvois rendező nem kis változtatásokat hajtott végre az eredeti történeten. A valóságban a sírrablók négyen voltak, és nem francia meg algériai bevándorlók voltak, hanem fészerekben lopott autóalkatrészekkel babráló bolgár autószerelők. A filmhez képest a való világi bíróságon egyáltalán nem respektáltak a védekezésüket, az a mondat, hogy “Mindannyian csavargók vagyunk, Chaplin pedig a mi védőszentünk, és megbocsájtana nekünk a tettünket” egyáltalán nem hangzott el. A biró négy és fél évre ítélte őket, azóta a sorsuk ismeretlen. A film egy kicsit máshová teszi ki a vége-hangsúlyt is, de így jobb, szerethetőbb és szórakoztatóbb megoldás született.
A hírnév ára április 9-étől látható a mozikban.
