„A világon mindenkinek van egy hátsó kertje” – Kevin Parker (Tame Impala)

“Egy városban, ahol már mindenki hallott mindenkit, törvényszerű, hogy egyre elborultabb zenék szülessenek” – Kevin Parker Tame Impalajának bölcsőjeként üzemelő Perth Ausztrálián belül is szigetnek számít. A város több ezer kilométeres körben az egyetlen nagyobb település, melynek élete ennél fogva meglehetősen belterjes.

“Ugyan messze vagyunk mindentől, de nem annyira, hogy ne tudjuk, mi a menő a világban. Egy kis zenekarnak azonban nem járható út, hogy a kontinensen átrepüljön egy-egy koncertért Sydneybe vagy Melbournbe. Rengeteg idő, rengeteg pénz, az ember tehát inkább úgy dönt, nem érdekel a világ, Perthnek fogok zenélni” – állítja Parker, aki szerint a Tame Impalaval éveken át meggyőződésük volt, hogy soha nem fognak kitörni a sarki bárok és kertipartik ördögi köréből.

“Az első turnénkig meggyőződésem volt, hogy – ahogy Perthben – a világon mindenkinek van egy hátsó kertje, s afféle közös tulajdonként mindenki a másét használja. Időtlen időkön át kizárólag fura ismerősök, fura bulijain játszottunk: valósággal arcon csapott a tény, mikor kiderült, lehet ezt máshogy is csinálni.”

A Tame Impalat végül egy, a nagyvilágba szétküldött demo révén az ausztrál Modular kiadó csalogatta ki a kertek alól, mely egyetlen bemutatkozó koncert végett Sydneybe reptette a zenekart. “Emlékszem, húsz perccel az egyik egyetemi vizsgám előtt fel alá járkáltam, semmi másra nem tudtam gondolni, csak a fellépést megerősítő telefonhívásra, amely csak nem akart megérkezni. Pár perccel a vizsga előtt azonban megcsörrent a telefonom: repülünk Sydneybe. Azt gondoltam, azonnal le kell lépnem. Visszahajtottam a házhoz, amelyet Jayjel (Jay Watson, a Tame Impala dobosa) béreltünk és elújságoltam neki a jó hírt. Hihetetlennek tűnt, hogy a Modular csapata valóban kíváncsi volt ránk, mikor lényegében senki nem is hallott rólunk.”

Parker szerint a zenekar körül az utóbbi években olyannyira felgyorsultak a történések, hogy lényegében már képtelen bármilyen fejleményre is rácsodálkozni. “A Modularhoz kerülésünket a mai napig életem eddigi legizgalmasabb időszakának tartom. Az érzés, hogy óriási dolgok történhetnek veled, hogy örökre megváltozhat az életed, utánozhatatlan. Nem, mintha azóta megállt volna a világ, azonban már semmin sem tudok igazán meglepődni.”

A Tame Impala alig néhány év alatt apró indie-zenekarból nemzetközi fesztiválok főfellépőjévé nőtte ki magát, a hirtelen jött siker azonban váratlan s nem kívánt felelősséget rótt az együttes tagjaira.

“Mikor zenekart alapítasz, kitalálsz valamit, majd megvalósítod akkor s úgy, ahogy kedved tartja. Mikor szerződéseid vannak, különféle cégeknek, márkáknak írsz alá, egy rakat ember megélhetése függ tőled már nem ugrálhatsz. Vannak, akiket ez nem érdekel s képesek önfejűen mindent magukkal rántani, ahogy akadnak akik megtörnek a kompromisszumok súlya alatt. Én magamat valahova a két a véglet közé helyezném” – állítja a frontember, aki elutasítja, hogy a Tame Impalat egyetlen műfajhoz kösse a közönség. Az együttes legújabb, Currents című albumával az egykori pszichedelikus örvénylést dobgépek feldúsított tánczenébe fordította, megosztva ezzel a zenekar rajongóit.

“Gyűlölöm azt a kifejezést, hogy elpoposodni. Rengeteg olyan zenekar, amely meghatározott hangzásvilággal rendelkezik s tett már szert némi hírnévre, képes őrületbe kergetni a rajongóit egyszerűen azzal, hogy az elvárásokat figyelmen kívül hagyva kísérletezik.”

https://www.youtube.com/watch?v=b0jqPvpn3sY

“A Tame Impala nagy dobása volt 2012-ben az Elephant. A dalt a megjelenés után hónapokkal is egyre csak játszották a rádiók, a kiadónk teljesen el volt ragadtatva. Túl egyértelmű lett volna még egy ilyen számot írnom, pedig újra szétjátszottak volna a világ minden táján sőt, megtehetném még kétszer, háromszor, tucatszor is, ugyanazzal az eredménnyel. Ez azonban nem vezet semerre. A Currents előre-és irányt mutat, erre büszke vagyok.”

Parker a legnagyobb örömét abban leli, mikor a legfurább hatások érdekében házasíthat ellentétes töltetű zenei-és szövegvilágokat. “Egy szomorú dal szomorú zenével és szomorú szöveggel egydimenziós. Hogyha kifejezetten életigenlő, pozitív szöveget társítasz melankolikus dallamokkal hirtelen megkapod az igazi érzelmi hullámvasutat.”

A Tame Impala kapitánya az utóbbi években háziprojektjein túl más előadók producereként is foglalkoztatott: úgy érzi, a művészi teljesítményt és a befogadóközeget is maga alá gyűri a kettőt összekötő csatorna, a produkció.

“Az a mód, ahogyan egy hang eljut a fülbe, határozza meg miként reagál rá az agy. Ebbe pedig épp úgy beletartozik a vizualitás, mint a hangzás. Ugyanúgy álmodok arról, hogy híres producer legyek, mint egyesek arról, hogy rocksztárok. Képtelen vagyok úgy dalt írni, hogy közben ne legyen egy kép a fejemben azzal kapcsolatban, hogyan fogom majd azt kész produktumként becsomagolni, hogyan kötöm át masnival.”