A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

A Warp újra kiadja 1992-ben megjelent legendás válogatásalbumát

2022. november 2., 12:00

Az Artificial Intelligence harminc évvel ezelőtt, 1992. július 6-án jelent meg, és a kiadó meg a modern elektronikus zene úttörő előadóitól válogatott. A nagylemez mai füllel hallgatva is progresszív gyűjtés, hiába történt a közben eltelt három évtized alatt nagyon sok minden a zenében.

A Warp Records 1989 óta létezik, 2000-ig Sheffieldben a brit tetchno egyik fellegvárában működött, majd átköltözött Londonba, ahol a mai napig találhatók. Zeneileg az elektronikus zene a fő csapásirány, annak is a progresszív, kísérleti szárnya. Ám a kiadó azért is kultikus, mert mindig alkalmazkodott a trendekhez, sőt maga is teremtette-teremti azokat, így zeneileg is egyre inkább kinyitották az ollót és ma már nem csak elektronikával foglalkoznak.

Az 1992-ben megjelent Artificial Intelligence már a megjelenésekor nagyot durrant, aztán pedig évről évre, évtizedről évtizedre mélyült a kiadvány kultusza, amin olyan legendás előadók szerepelnek, mint az Autechre, a holland technopionír Speedy J, Richie Hawtin Up! projektje, Richard D. James, vagyis Aphex Twin még The Dice Man néven, vagy az Orb-alapító Alex Patterson. A lemez borítója is legendás, nemcsak a rajta hallható zene, szintén Sheffield-i design stúdió, a Designers Republic alkotói tervezték.

A Warp idén december 9-én vinylen ismét kiadja az Artificial Intelligence albumot, ami azért is jelentős lépés, mivel se az eredeti megjelenéskor, se később nem adták ki ebben a formában.

Egy kis kedvcsináló ízelítő a lemezről:

És maga a lemez:

Misztikus-motoros anime lett a GusGus új klipje
márc. 28., 7:49