A zene építészete 2.rész – Voodoo Lounge a fejed fölött

Voodoo Lounge a fejed fölött

A stúdiók világa a zenészek kísérletező- és játszótere. A koncerttermek, előadó helyiségek, hangversenytermek és színházak viszont inkább a közönség szórakoztatását szolgálják. Sokat fejlődtek ezek a hangélményt nyújtó terek is.

Ha tematikusan sorra vesszük az előadói, zenei szórakoztatás szolgálatában álló építményeket, akkor talán elsőként a görög amfiteátrumok jutnak eszünkbe. Ezek a szabadtéri, lépcsős katlanok nem is elsődlegesen az akusztikájukkal (bár megjegyzem, az sem volt rossz), hanem inkább a környezeti elhelyezésükkel tették izgalmassá, szórakoztatóvá az előadásokat. Ha elképzeljük, hogy egy szabadtéri drámaelőadás hallgatójaként ott ülünk a Csontváry Kosztka Tivadar méltán ismert festményének helyszínén, a taorminai amfiteátrumban, és nem csupán az előadásra figyelünk, hanem eltekintünk a távolba a tengerpart fölé emelkedő Etna hófödte csúcsa felé, bizonyára eláll a lélegzetünk. Az amfiteátrum színpadát lenyűgöző építészet szegélyezte, mely díszletként, egyfajta cezúraként jelent meg a természetes környezet és az épített környezet mezsgyéjén.

Ha egy nagy ugrással a közelmúltba tekintünk, elmondható, hogy a színpadi megjelenés új elvárásokat támasztott az építészekkel szemben. Díszletekkel, fénytechnikával, vetítésekkel, installációkkal és egyéb eszközökkel kellet az élőzenei előadások fényét emelniük. Egyre összetettebb és az emberi kognitív funkciókra ható, ingergazdagabb építészeti díszletek és segédeszközök alakították a megálmodott előadásfolyamokat egy teljesebb élménnyé.

Sokak közül, a zenerajongó Mark Fisher – aki a londoni Építészeti Főiskolán szerezte a diplomáját – volt az egyik építész, aki igyekezett a zenészek által a díszleteket érintő, egyre növekvő igényt kielégíteni. Első ilyen jellegű munkái között szerepelt a Pink Floyd „The Wall” monumentális projektjének díszlettervezése 1980-ban, amit Madonna, Tina Turner, Peter Gabriel, U2 és Lady Gaga élőkoncertes fellépései számára tervezett díszletmonstrumok követtek. 1995-ben, amikor a budapesti Népstadionba is ellátogatott a Rolling Stones zenekar a Voodoo Lounge Tourral, akkor szinte elérte a zenitjét a zeneipart kiszolgáló élőkoncertes építészeti díszlettervezés.

Fisher utasításai alapján két, egymással tökéletesen azonos díszletet készítettek, melyek az akkor ismert mobilépítésű statikai lehetőségeket majdhogynem kimerítették. A Rolling Stones koncertjének drámaiságát növelte, hogy az aránylag rövid felvezető után hirtelen elhalkult a sok ezer wattos hangszóró-szett és mintegy 30 másodpercre teljesen elsötétült a színpad. A váratlanul újra felvillanó fénycsóvák az eltelt röpke fél perc alatt felszerelt és meleg levegővel felfújt több tízméteres kígyót világítottak meg, melyet mobil-fémtartószerkezetek lebegtettek a zenészek fölött. Elképzelhető, hogy a közönségre gyakorolt építészeti hatás elképesztő volt (főként, hogy például Budapesten a kígyó a legnagyobb esőben fújta a tüzes lángcsóvákat).

Mivel a szerkezet össze-és szétszerelése több időt vett igénybe, mint amennyire a basszeros Bill Wyman nélkül fellépő zenészeknek szüksége volt, hogy a következő koncerthelyszínre érjenek, ezért az építészeti díszlet mását időben elcsúsztatva szállították a soron következő helyszínre. Amíg Budapesten az ’A’ díszletet összeszerelték, addig a prágai Strahov stadionból a koncert ’B’ díszlete egyenesen továbbutazott az osztrák Schüttorfba a következő utáni helyszínre. Összetett feladat, ami nem csupán logisztikai, hanem teljesen egyedi, építészeti szaktudást is igényel. Olyan tudást, melyet nem tanítanak semmilyen egyetemen.

A koncerteken látható díszletek és színpadelemek építészeti és statikai remekműveit korunkban a közönség szinte már természetesnek gondolja, de képzeljük el egy pillanatra, hogy hány koncertet kellett volna lemondania Tina Turnernek, ha példának okáért 2009-ban a holland Geldrom stadionban egy rosszul megtervezett lengőhíd miatt, a híddal együtt hét méterről a közönség nyakába zuhan.

A 3. részben: Fitzcarraldo és a Paramount