A zene építészete 3.rész – Fitzcarraldo és a Paramount
A zene építészete
Minden alkotóművészet összefonódik, legyen az teljes értékű, avagy alkalmazott művészet. A zenét javarészt az előbbibe, az építészetet rendre az utóbbiba soroljuk. Mindkét művészeti megnyilvánulás olyan építőkockákra támaszkodik, mint a kompozíció, a harmónia, a közösségi élmény, a ritmus vagy akár több réteg finomhangolása.
Fitzcarraldo és a Paramount
Ugyancsak elképesztő fejlődésen ment át a filmeket bemutató helyiségek – korabeli nevükön filmszínházak, mai nevükön mozik, vagy cinema plázák – díszlete, technikai háttere. Már a némafilmek idejében egyértelmű volt, hogy a filmek zenei aláfestést igényelnek. Ehhez építészre még nem volt szükség, csak egy pár akkordot ügyesen lejátszó zongoristára. Az építészek szerepe a filmek zenei tálalásában csak az 1910-as évek derekán kapott szárnyra. A hangosfilmek megjelenésével egyidejűleg, az 1930-as évek elejétől épültek olyan lépcsőzetes filmszínházak, melyek már kiemelt figyelmet fordítottak a hangtechnikára, a vizuális élményt egy jóval gondosabban megtervezett hangélménnyel kiegészítendő. A korabeli filmek közül számos filmben hallhatóak dalbetétek, melyek élvezhetősége nagyban függött az adott filmszínház akusztikai kialakításától.
Egy érdekes összefüggést ábrázol Werner Herzog Fitzcarraldo című filmjének mellékszála, amely elvezet minket egy eldugott perui operába. A nélkülözésekkel teli civilizálatlan környezet közvetlen közelében, a filmrendező kontrapontként emeli piedesztálra a híres tenor, Enrico Caruso énekhangját és az operaépítészetet. A kettő kiegészíti és segíti egymást a tündöklésben. Az operaházak, főbb színházak és a nagyobb hangversenytermek tervezése hozzávetőlegesen a XVIII. század derekától a kor leghíresebb építészeinek kiemelt feladatai közé tartozott. Ők kamatoztatták azt a tudást, melyet a megelőző korok építészei és zenészei közös hagyatékként rájuk bíztak.
Más azonban a helyzet a klubokkal és kisebb koncerthelyiségek építészetével. Mivel sok esetben nem elsődlegesen a zene számára épült terekről beszélünk, hanem sokkal inkább olyan funkcióváltáson átment terekről, melyek eredendően nem a zenét szolgálták, ezért nem véletlen, hogy az akusztikai és a zenei minőséget biztosító építészeti megoldások hiányoznak. Nyilvánvaló, hogy egy szénraktárból, borospincéből, vagy betongerendás raktárhelyiségből kialakított koncertterem nem tudja azt a zenei minőséget nyújtani, amit egy kifejezetten a zene számára tervezett és épített tér jól el tud látni.
https://www.youtube.com/watch?v=90Li7n56uU8
A liverpooli Matthew Streeten a Cavern Club pincehelyiségében számtalan alkalommal lépett fel a Beatles, ráadásul itt fedezte fel őket Brian Epstein, igaz, akkor még Ringo Starr helyett Pete Best ült a dobok mögött. A sok fellépés azért meglepő, mert a koncerthelyiség csőszerű, látható téglaboltívvel épült nyers falain a hangok ide-oda csapkodtak, amit még az oldalsó boltíves nyílások sem tudtak jól megtörni. A közönség vélhetően nem a hangzás, hanem a hangulat miatt tette a Cavern klubot Nagy Britannia egyik legismertebb koncerthelyszínévé. Később a Beatles olyan kiváló akusztikájú termekben lépett föl, mint például a londoni Finsbury Park Astoria színház, vagy a New York-i Paramount színház. A színházi koncertek külön szépsége, hogy a zenészek olyan hangzásbeli árnyalatokat is képesek megvalósítani, amit kevésbé jól kialakított koncerthelyszíneken nem lehet. Magyarországon immáron szép hagyománya van a kimagasló minőségű színházi-, és hangversenytérben előadott akusztikus koncerteknek a budapesti Művészetek Palotájában, melynek akusztikai szempontból is kimagasló építészeti tervei nem véletlenül hozták meg a Zoboki, Demeter és Társai építésziroda számára a szakmai sikereket.
Egy pillanatra azért ugorjunk vissza a taorminai ókori görög színházhoz, hiszen az új évezredben az építmény zenei szempontból ismét életre kelt. Sting, George Benson, Simple Minds, Mark Knopfler és Simply Red mellett számtalan világsztár rezegtette meg zenéjével ennek az ókori építménynek a köveit.
