A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Adele lenyomta Amerikát

2021. november 23., 20:48

A világ egyik legnagobb popsztárja, a számmisztikában utazó Adele, aki 19, 21, 25 című lemezei után november 19-én jelentette meg új albumát 30 címmel, három nap alatt lenyomta az összes kollegáját Amerikában, és mára övé lett az év legnagyobb példányszámban elkelt nagylemeze az USA-ban.

A Billboard jelentése szerint Adele több mint 500 ezer példányt adott el három nap alatt új 30 című lemezéből, ami egyébként tök zavarba ejtő szám, mert eleve 33 éves, és ezen az albumon 31-ik születésnapján, 2019. május 5-én kezdett el dolgozni, de ez most mindegy, a művészek már csak ilyenek: állandóan összezavarják az embert. Adele (nem meglepő módon) kollaganőjét, Taylor Swiftet taszította le ezzel a trónról, mert neki csak 462 ezer példány sikerült eladnia legutóbbi Evermore című albumából.

A 30 egyébként nagyrészt Adele válásáról szól, és míg az Open Air Rádió által ismert egyetlen Adele rajongó azt mondja róla, hogy: „szerintem már túl sok ez a rinyálás, de lehet, hogy később azért még megszeretem”, a külföldi rajongók áradoznak róla, és eddigi legjobb lemezének tartják.

Ha még nem hallottad, itt meghallgathatod a lemezt, és eldöntheted, hogy kinek van igaza: