Akarj jót magadnak: Uriah Heep: Demons and Wizards
Óh, azok az elfolyó női és férfi izék: jégbe mártott farkak és szétolvadó női bejáratok: a világ nem ilyenekből áll, de ha nem lennének, mi adna neki értelmet. Mindenki tudja, hogy így van ez, nem kell hozzá a múlt században élni. Végül is már 450 ezer éve vagyunk itt a Földön.
A Uriah Heep a leglenézettebb zenekarok közé tartozik – bizonyos körökben. Más körökben sem a respektáltak közé. Pedig és de. Egyfelől tudomást kell venni a múló időről, másrészt meg nem kell. Sajnos, most éppen nő, és mindenkire rátelepszenek a bizonyos körök, ezt tudomásul kell venni. Ki hallgat még olyan lemezeket, mint a Demons and Wizards? 1972-ben járunk, egyre hosszabbak a hajak és a barkók (lenövesztett szőrzet, vagy: pajesz), a nadrágok felül kurva szűkösek, alul eélképesztően tágulnak, a zenészek mosdatlanok, fáradtak, túljátszottak, de még mindig képesek rátenni egy pár lapáttal. De mire?
A súlyosan hátrányos helyzetű Uriah Heep a diadalmas Look at Yourself albummal a tarsolyában – különben nem a tarsolyában, hanem a varázsszereik meg a gombáik mellé eldugva a vámon – még elég erőt érez magában, hogy létrehozzon egy másik valamit. Ez felesleges dolognak tűnik, mondjuk abból a szempontból, hogy minek: a Look at Yourself (az eredeti borító tényleg egy olyan tükröt – tükört? – tartalmazott, amiben mindenki megnézhette a saját torzképét) jól fogyott, köszönhetően a 10 pettingelős perces July Morningnak, meg egyébként is abban az időben szinte bárki összedobott egy jó progrock albumot.
A Demons and Wizards azonban a jobb drogok közül is a legjobbak közé tartozik (már maga a borító is rejtélyes, a bolond látnok, Roger Dean csinálta). A piszkos, izzadságszagú, ótvaros zenekar New York és London között a repülőgépen dobta össze. Vagy ha nem is fizikailag így történt, ott fejben született meg a fedélzeten. David Byron, a majdnem mindig részeg és akkoriban zseniális énekes (halott), Mick Box, a szinte soha nem részeg, de nem elég józan gitáros, meg főleg a füvező Ken Hensley, aki rendületlenül tudta, mitől döglik a légy. A zenekarhoz pont ekkor csatlakozott Gary Thain (halott), aki a bolond indián-mánikus ember csodálatos zenekarából, a Keef Hartley Bandből jött. Nem sokáig játszott az UH-ben, mert erős heroinista volt, plusz egyszer a színpadon majdnem halálra ba%+ta az áram, de Box például azt mondta, volt neki valami erős és megmagyarázhatatlan kisugárzása, vagy valami efféle, ami megőrjítette őket. Mindegy is a D&W az UH legjobb albuma. A rajongók persze ezt vitatják, inkább a Look at Yourself-t mondják annak, de az igazi rajongók is tévedhetnek. Mindenesetre az semmit nem mond, hogy az Easy Livin’ a zenekar egyetlen amerikai toplistás kislemeze, mert ebből a szempontból sem Amerika sem a kislemez-helyezés tök lényegtelen. Minden más itt hallható a lényeg.
Ami egyedül fontos: ez egy halhatatlan lemez, ha van valamiféle kezdődő gyűjteményed, benne a helye. Ha nincs ilyen, tessék probát tenni, meghallgatni legalább egyszer. 40 percet vesz el az életedből, de onnan kezdve minden máshogy lesz.
