Akarsz mesterlövész lenni? – Clint Eastwood felel
Lehetnek rémálmai annak, akinek a karrierje emberek kilövéséből állt: nem számított kor, magasság, az hogy férfi, nő vagy gyerek volt a célkeresztben, talán a faj, a bemért célpont vallása és/vagy elhivatottsága valamit számított. A cinikus válasz: miért lennének, ez is csak egy munka. A katonák ezt csinálják. Az elutasító verzió: emberéletet, bármilyen életet megszüntetni bűn. Clint Eastwood férfias válasza: az Amerikai mesterlövész.
Elég sok film született az amerikaiak iraki missziójáról, de a narrációt, a perspektívát és a kivitelezés moziszakmailag jó minőségét is ideértve mindegyik a másikra hasonlított: homorviharból kísértettként vagy a szétlőtt házak réseiből lecsapó ellenség, a hadvezetés speciális harctéren semmit nem érő logisztikai fontoskodása, a felmentő egységek késlekedése, a kézi- és a fedélzeti fegyverek dörgése, a helikopterek zaja stereo-dolbyban, rengeteg zászlóval letakart koporsó, a főcímre ráúszik egy erős, sokáig megmaradó bizonytalansági érzés.
A most mozikba kerülő Amerikai mesterlövész nem kanyarodik le a legújabb kori háborús filmek nyomvonaláról, van azonban pár dolog, ami figyelemre méltóvá teszi. Először is a 85 éves Clint Eastwood rendezte. Ebben a korban – bár van példa az ellenkezőjére is – már nem nagyon szoktak filmet csinálni. Eastwood viszont kiváló formában van, a Millió dolláros bébi óta sokan úgy gondolják, nagyon tud filmet csinálni, sőt, egyre jobbakat tud, és ezt a véleményt alátámasztja A dicsőség zászlaja valamint az ugyancsak a 2VH távol-keleti handszíntéren történteket a másik fél aspektusából bemutató Levelek Ivo Dzsimából. Az egy dolog, hogy mindenki szeretne 85 éves korában úgy kinézni, mint ő (a Gran Torinoban egyenesen imádni való azzal a lassan, de viccesen oldódó kert végi rasszizmussal), az megint más kérdés, hogy szeretne-e úgy gondolkodni, mint ő. Eastwood érvelését lehet respektálni: összeszedett, jó karban lévő önazonos amerikai férfi, aki úgy élt, ahogy játszott és fordítva. Vannak még ilyen filmesek, Sam Peckinpah és Charlton Heston a fegyver- és erő kultusz, D.W. Griffith és John Ford a pionírok szent szobra megfaragása okán, John Wayne a közreműködésért ide tartozik. Kevesen osztják Spike Lee véleményét, aki egyszer azt találta mondani, hogy senkit nem érdekel ennek a vénembernek a fecsegése.
Amikor Eastwood elolvasta az Amerikai mesterlövész alapjául szóló visszaemlékezést, úgy gondolta, az írója az ő embere, ennek a kifejlett küldetés tudattal rendelkező férfinak a története filmre való – mondjuk, ugyanúgy, mint a Rendíthetetlen főhőse, Louis Zamperinié. A filmen megvalósult Amerikai mesterlövész egyébként szépen belesimul a nagy amerikai traumákat a hétköznapi emberek vagy az előbb-utóbb elbukó Nagy Védelmezők perspektívájából bemutató eastwoodi életműbe.
Chris Kyle négy küldetés során egy (szó szerint) halálos pontosságú 300WinMag ismétlőfegyverrel 160-170 ember lőtt le, többnyire az iraki Nasziríja körzetében, Bagdadban, Falludzsában. A film annak a hideglelős rémálomnak a flesselésével kezdődik, amikor először kellett kritikus helyzetben döntenie. Egy nő a tízéves forma gyerekével kilép a házból és elindul az amerikai katonák felé. A mesterlövész pozíciójában – a néző szempontjából is tökéletesen megélhető paranoitikus figyelő helyzet rengetegszer visszatér – néhány másodperc alatt kell határozni: rossz időben rossz helyre tévedő civilekről vagy támadásra készülő emberekről van szó. A nő átad egy páncéltörő gránátot a fiának, ő megindul a katonák felé: Kyle egyetlen lövéssel leteríti a gyereket, majd végez az anyjával is. Kyle tíz éve megjelent visszaemlékezéseiben a munkáját firtató kérdések szinte minden esetben így kezdődtek:
“Nincs lelkiismeret furdalásod, hogy elvetted valakinek az életét? Olykor gyerekekét is.” Minden esetben ugyanazt válaszolta. “Az volt a dolgom, hogy lőjek.” Volt hosszabb, a néhány sörös-kanna kiürítése után elhangzott indoklós változat is, miszerint “a barbár, alávaló gonoszság ellen harcoltunk Irakban. A lövéseim több amerikait megmentettek, akiknek az élete egyértelműen többet ér. Csak azt sajnálom, nem mehetek vissza, hogy még több ellenséget lelőjek”. Statisztikailag ugyanez: “A haditengerészet több, mesterlövészként elért halálos találatot tulajdonít nekem, mint az amerikai fegyveres erők bármely más egykori vagy mai tagjának. A pontos szám megállapításában ingadoznak. Egyik héten 160, majd valamivel több, utána pedig valahol a kettŐ között. Ha számot akarsz, kérdezd a haditengerészetet – esetleg még az igazit is megkaphatod, ha a megfelelő napon kapod el őket. Az emberek mindig számot akarnak. Még ha a haditengerészet engedné, akkor sem közölnék ilyet. Én nem az a számolós fajta vagyok. A SEAL-ek hallgatag harcosok, és én lelkem legmélyéig SEAL vagyok. Ha a teljes történetet akarod, szerezd meg a háromágú szigonyt (a SEAL jelvénye – a szerk.) Ha ellenőrizni akarsz, kérdezz meg egy SEAL-t!
https://www.youtube.com/watch?v=aabdMOlRezo
A film feszültséget és nyugtalanságot keltve hozza a szuperközeli harctéri mozgásokat, de nem annyira szókimondó, mint a könyv. Egy másik rész Kyle írásából:
“Elfoglaltunk egy házat az utca jobb oldalán, majd átmentünk a bal oldalra, és elfoglaltuk a szemben állót. Oda-vissza, oda-vissza. Mindez rengeteg időt igényelt. El kellett kerülnünk a kapukat, eljutni a bejáratokig, berobbantani az ajtót, berontani. A geciknek odabenn rengeteg idejük volt felkészülni. Arról nem is beszélve, hogy azzal együtt is, amivel én járultam hozzá a készlethez, kifogyóban voltunk a robbanóanyagból.”
Attól, hogy a geci ma már nem feltétlenül tartozik a szalonképtelen kifejezések közé, még nem biztos, hogy elfogadhatóvá teszi Kyle nyers érzelmeit, persze lehet azt is mondani: nem akar semmit titkolni. Végül is ő egy fekete-fehér karakterekben gondolkodó fiatalember. Azért ment el a SEAL 130 napos pokoli kiképzést adó tréning táborába, hogy fizikailag és mentálisan is helyt állhasson nem normális helyzetekben. Kyle szakasza nem véletlenül vette becenevét egy hetvenes években népszerű Marvel-képregényből, a Punisherből (Büntetésosztó). Mi vagyunk azok, akik jól valagba rúgnak! Féljetek tőlünk! – ezek a lezser mondatok voltak a harci jelszavaik. Nyilván mindenki tudja, hogy Kyle nem a harctéren esett el: 2013-ban nem messze a házától egy rehabilitációs-terápiás (?!) célból szervezett lőtéri gyakorlat során egy volt katona lelőtte.
Az akár még vonzónak is nevezhető militáns szituációknak a bemutatásában Eastwood nagyon meggyőző, és nem lehet panasz a Kyle-t alakító Bradley Cooperre sem: szakemberként célratörő, szenvtelen és megviselt, ahogy kell, a hátországban játszódó részekben pedig igyekszik prezentálni azt, amit a poszttraumás stressz szimptómáiról tudni érdemes. A 134 perces filmidő középrészén, amikor az amerikai mesterlövésszel szemben felbukkan az ellenséges pozíciólövész, a hangsúlyok a Védelmező pozícióból eltolódnak a Bosszú-motiváció felé, és a dolog egyre inkább az Ellenség a kapuknál nem túl bonyolult problematikáját kezdi bontogatni. Nem volt elég idő viszont Kyle egyre frusztráltabb személyisége és egyre rosszabb minőségű, felbomló emberi relációinak a bemutatására, vagy ezt Eastwood nem tartotta elég fontosnak. Az Amerikai mesterlövész Oscar-díjra van jelölve, és ha van még hazafias kategória, akár nyerhet is.
Az Amerikai mesterlövész február 19-étől látható a mozikban.
A könyv ugyan ezzel a címmel jelent meg a GABO kiadásában.
