A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Alanis Morissette: Reckoning – újabb kislemezdal a női producerekkel készült új albumról

2020. július 10., 9:54

Az 1974-es születésű magyar származású kanadai dalszerző-énekesnő Alanis Morissette a nagy előképével, Liz Phairrel közös turnéját a koronavírus-járvány miatt egy évvel elhalasztotta (az új budapesti koncertdátum 2021. november 3. lett), de a nyolc esztendőnyi kihagyás után érkező új albumára szerencsére nem kell annyit várni: a Such Pretty Forks In The Road megjelenési dátuma május elejéről végül csak július 31-re csúszott – a Reasons I Drink, Smiling és Diagnosis című felvezető dalok mellé pedig most kaptunk egy negyedik számot is Reckoning címmel.

Az énekesnő a turnébillentyűsével, Michael Farrell-lel közösen írt új album első három kislemezdalát a fenti kép bal szélén látható 26 éves ausztrál producerlány Alex Hope (Tegan And Sara, Troye Sivan, Carly Rae Jepsen, Marina And The Diamonds stb.) segédletével rögzítette, a ma bemutatott Reckoning producere viszont a jobb oldalon álló angol Catherine Marks volt (akinek már egy sor remek munkája volt a Wolf Alice 2014-es Creature Songs EP-jétől  a Big Moon csajkvartett debütalbumán és Frank Turner tavalyi No Man’s Land lemezén át a Radiohead-gitáros Ed O’Brien idei EOB-szólóalbumáig).

Ami magát a dalt illeti, azt Alanis még 2017-ben írta, mikor végre igazságot szolgáltattak neki egy bírósági ügyben: a menedzsere, Jonathan Todd Schwartz mintegy ötmillió dollárt sikkasztott el tőle, amiért a férfit hat év börtönre ítélték. „A patriarchátus bukása” – summázta a művésznő.

Hey, hey, little wanderer
You walked the fields with all the fences down
You never knew the scent of the predator
You didn’t know the house was on fire
And so you walked, as you should
While they preyed on all you ached for
And they pounced, as they would
While the guards were away

Hey, hey, you murderers
You got away while they claim I am a liar
Why aren’t the gods and heroes all around me?
And everyone’s turning their eyes to the ground
And so, you strike, while it’s hot
While the barricades are broken
You attacked, at your will
While all the locks are frayed

Hey, hey, you denier
Finally everyone is gathering ’round me
Now that we all know better, you’ll be haunted
I hope you enjoy these drawings in your jail
And so, oh woah, oh woah
Brace, brace yourself
For this reckoning day
I was once, at a loss
Now I stand at the gate

.
jó ideje nem hagytam el már a házata legutóbbi kislemezdal, az áprilisi Diagnosis a szülés utáni depresszióból való kilábalásról:

Call it what you want
cuz I don’t even care anymore
Call me what you need to
to make yourself comfortable

I’ve not left the house in a while
I’ve not felt a glimpse of ease
And I have not made much headway
Since-I-have-come-back from the war
And I no longer give a damn
‘bout things that used to matter
And I am covering my eyes
as I am frozen on the spot

Call it what you want
cuz I don’t even care anymore
Call me what you need to
to make yourself comfortable
So I am debilitated
I can’t remember where the sentence started
when I’m trying to finish it
And-All-of-you-are-so frustrated
And everyone around me is trying to help as
much as they can

My house is spotless my lens is skewed my limbs
they recoil
And I’m folding in on myself
since I am out of order

Call it what you want cuz I don’t even care
anymore
Call me what you want to to make yourself
comfortable
So I am debilitated
I can’t remember where the sentence started
when I’m trying to finish it
And all of you are so frustrated
And everyone around me is trying to help as
much as they can
But I’m alone in this meltdown of nervousness
diagnosis
Call it what you want cuz I don’t even care
anymore
Call me what you need to to make yourself
comfortable
So I am debilitated
I can’t remember where the sentence started
when I’m trying to finish it
All of you are so frustrated

And everyone around me is trying to help as
much as they can
Call it what you want
Call me what you need to—to feel comfortable

.
a februárban megjelent Smiling kislemezdal áprilisi remixe a Freemasons brit house DJ-producer duóból ismert James Wiltshire-től. . .

. . .és július elején bemutatott duettverziója a dalt a Jagged Little Pill című musical főszereplőjeként elsőként lemezre éneklő Elizabeth Stanley színésznővel – a karanténvideóban Sidi Larbi Cherkaoui koreográfiájával:

.
egy másik friss duett júniusból, az amerikai popsztár Halsey idei Manic albumáról való Alanis’ Interlude élő előadása:

.
a visszatérő lemez borítója és számlistája:

Alanis Morissette: Such Pretty Forks In The Road (2020)

1. “Smiling”
2. “Ablaze”
3. “Reasons I Drink”
4. “Diagnosis”
5. “Missing The Miracle”
6. “Losing The Plot”
7. “Reckoning”
8. “Sandbox Love”
9. “Her”
10. “Nemesis”
11. “Pedistal”

.
a 2021. november 3-ra re tolódott budapesti koncert a Live Nation oldalán:
https://www.livenation.hu/show/1304920/alanis-morissette/Budapest/2021-11-03/hu

.
egy 2004-es Alanis Morissette-interjú magyar nyelven itt olvasható két részben:
http://est.hu/cikk/28367/meg_tanulnek_egy_kicsit_magyarul_-_alanis_morissette
http://est.hu/cikk/28365/alanis_morissette-interju_-_2_resz

SG Lewis feat. Robyn & Channel Tres: Impact – a brit producer, a svéd díva és az amerikai rapper diszkódala
aug. 6., 7:02
Beabadoobee: Sorry + Care – klipdalok a brit gitáros-énekesnő Fake It Flowers debütalbuma elé
aug. 5., 22:49
Kelly Lee Owens feat. John Cale: Corner Of My Sky – közös szám a Velvet Underground alapítójával
aug. 5., 9:44
Erlend Øye karanténalbuma a Whitest Boy Alive dobos-vokalistájával
aug. 4., 16:13