A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Alice Phoebe Lou – klipdalok a dél-afrikai gitáros-énekesnő új Glow albumáról

2021. február 22., 23:48

A dél-afrikai születésű berlini dalszerző-gitáros-énekesnő Alice Phoebe Lou a 2016-os Orbit debütalbumának dalaival a 2017-es Szigeten és 2018-ban az A38 Hajón is koncertezett, 2019-es Paper Castles című második nagylemezének turnéjával pedig a debreceni Campus Fesztválon ünnepelte 26 születésnapját. 2020-ban nemcsak a billentyűs-dobos-producer Ziv Yaminnal közös vicces Strongboi duóprojektje élén adott ki klipdalokat, de elkezdte felvezetni harmadik stúdióalbumát is: a 2021. március 19-re bejelentett Glow anyag beharangozásaként már több videós számot is kaptunk.

A Strongboi-duószámokkal párhuzamosan érkezett – és szintén az alábbi képen látható Ziv Yamin segédletével felvett – tavaly tavaszi és nyári Alice Phoebe Lou-kislemezdalok (Witches, Touch) még nem az új album részeiként készültek: a Glow című harmadik sorlemezt már a járványhelyzet és az izoláció alatti élmények és intenzív érzelmek ihlették.

Alice a hosszú haját tavaly nyáron levágta kopaszra, kikapcsolta az egóját, és elkezdett minden korlát és öncenzúra nélkül a szívéből dalokat írni, amiket teljesen analóg módon akart rögzíteni, szalagra, régi mikrofonokkal és erősítőkkel – és ehhez egy kifejezetten ilyen technikákra specializálódott producert hívott a kanadai Loving psych-folk-pop együttesből ismert David Parry gitáros személyében.

„Főleg szerelmes dalok, megszórva itt-ott egy-egy punk/grunge számmal. . . Ez az album egyszerűen csak kiömlött a szívemből és a tudatalattimból, és nem lehetett gátat vetni a szerelmes természetének” – jellemezi az ifjú művésznő az új Glow nagylemezét, melyről a finom soul-dzsessz hangulatú decemberi Dusk klipdal ellenpontjaként most a pop-rockos Dirty Mouth ugribugris videóját is közzétette. „Ez egy mosolyogva betartott középső ujj azoknak a férfiaknak, aki úgy lehúztak, kihasználtak és bántottak, hogy évekbe telt a gyógyulásom. Most már ha akarok valamit, szólok. Kimondom, amit érzek. Semmit sem tartok magamban.”

A klipet az énekesnő szülőhelyén, a Fokváros melletti Kommetjie tengerpartján fogatták.

I want nothing
I want it all now
I’ve got a dirty mouth
I’m not gonna wash it out
I’ve got baggage
It’s got big wheels
I’ve got a little dog
Biting at my heels

I’m not gonna heal you
Not gonna make your dreams come true
Don’t touch me
Don’t even look at me
I’ve got lazer beams
Coming out my eyes
Do you still really
Wanna mess with me?
Wanna mess with me?
Wanna mess with me?

I got tough’ cause I had enough
I was a girl with a big heart
And they really roughed me up
My body fell asleep
When they took it away from me
But I got it back
Now I do what I like with it
Do what I like with it
Do what I like with it, yeah

Show me your soft spot
Have some pillow talk
Your sweat tastes salty
Your breaks are faulty
Watch the sky don’t feel shame
Talking back don’t feel shame
Saying no saying no saying no
Dressed up letting go letting go
Dirty mouth don’t feel shame
Stepping out of the frame

.
a decemberi Dusk klipdal a szintén dél-afrikai születésű Athena Strates berlini színésznő szereplésével:

Oh, she told me she gets lonely
When the sky changes from day to night
That’s when her demons come say “Hey”
Dusk is always harder for my baby
So I told her not to be afraid
That I’d think of her at that time of day
So I think about when her eyes light up
I think about when her eyes light up

The world, the whole wide world
But the world don’t matter
When we’re looking at each other

Oh, she’s got this way of making you feel like
You’ve lived a thousand times and nеver gonna die
And she shinеs illuminated by the strobe light
She smiles and everything will be alright

In the world, the whole wide world
But the world don’t matter
When we’re looking at each other

.
a Dusk kislemez borítóképe és egy fotóösszeállítás az album stúdiómunkáiról:

.
a Witches klipdal 2020 márciusából. . .

You’ve got this golden way of making my body sway
Of making my mind fly away, of making it fly
It’s the world I love to be in
Come on, let’s go high above the ceiling
Oh, we could be feeling, oh, what we could be feeling

I’m one of those witches, babe
I’m one of those witches, babe
Just don’t try to save me, ’cause
I don’t wanna be saved
I’m one of those witches, babe
I’m one of those witches, babe
Just don’t try to save me, ’cause
I don’t wanna be saved

Me, I’ve got my own little magic
And I’m not trying to wreak havoc
It’s just that sometimes I see something and I just need to have it
Let’s share a few dirty habits
Let’s share a few dirty habits
Last night when you pulled through
I put a spell on the moon
It was three times the size in your moon-lit eyes
And I sang you an old tune
Mom sang me when I was half the size
And I looked at you and your moon-lit eyes
And your moon-lit eyes
And your moon-lit eyes
And your moon-lit eyes
And your moon-lit eyes
And your moon-lit eyes

I’m one of those witches, babe
I’m one of those witches, babe
Just don’t try to save me, ’cause
I don’t wanna be saved
I’m one of those witches, babe
I’m one of those witches, babe
Just don’t try to save me, ’cause
I don’t wanna be saved

.
. . .és az azzal közös vinyl kislemezre került Touch című szám júniusból:

I’ve been lonely since I woke up
I wanna touch no it’s never enough
I heard his voice and had a cry
Made me remember all the reasons why

I wanna give you all I’ve got
Until I’m not even a thought
You’ve been hanging out in my head
I’ve been imagining you in my bed
But my imagination can only go
Only go so far
Only go so far
I want the real thing I want it bad
Want you to hold me like you never have
Can our bodies meet again
Like it’s the first time
Like there’s no time

I wanna give you all I’ve got
Until my body begins to rot
You’ve been hanging out in my head
I’ve been imagining you in my bed
But my imagination can only go
Only go so far
Only go so far
I want the real thing I want it bad
Want you to hold me like you never have
Can our bodies meet again
Like it’s the first time
Like there’s no time

.
a Witches mellett itt hallható élőben 3:20-tól az album címét adó Glow egy tavalyi livestream közvetítésben. . .

. . .és az új lemezről a How To Get Out Of Love és a Mother’s Eyes is, Big Thief-, Angel Olsen- és Nick Hakim-feldolgozások mellett:

01:19 Touch
06:05 Where Will We Go (Nick Hakim-feldolgozás)
11:50 Glow
14:22 Unfuck The World (Angel Olsen-feldolgozás)
18:47 How To Get Out Of Love
23:07 Paul (Big Thief-feldolgozás)
27:49 Witches
32:20 Mother’s Eyes

.
a Glow album tervezett borítója:

.
Strongboi, Honey Thighs, Tuff Girl – a Ziv Yaminnal közös Strongboi duóprojekt 2020-as kislemez- és klipdalai:

.
a 2019-es Paper Castles című legutóbbi Alice Phoebe Lou-nagylemez turné-dokumentumfilmje és Galaxies című utolsó klipje:

.
a 2019-es turnén rögzített Live at Funkhaus koncertalbum, mely 2020 májusában jelent meg:

Villö Acetone: Kickback – videoklip + Acetone Klán-koncertközvetítés
febr. 28., 23:59
Son Lux: A Different Kind Of Love – a részben Budapesten készült Tomorrows trilógia záró lemezéről
febr. 27., 21:00
Marianne Faithfull & Warren Ellis: She Walks In Beauty – verslemez Nick Cave-vel
febr. 26., 9:31
Deap Vally: Digital Dream EP – Soko és a Kills-gitáros Jamie Hince közreműködésével
febr. 26., 7:41