A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Amiért igazán hiányozni fog a The Dillinger Escape Plan

2016. augusztus 7., 11:02

A New York-i együttes a kilencvenes években lényegében megteremtette a minden szempontból eszelős mathcore műfaját, két évtized után azonban úgy gondolják, elég volt. Persze olyan nagyon megijedni nem érdemes, elvégre a zenekar októberben megjelenő, utolsó lemeze köré még becsületes búcsúturnét húz fel. Addig is, a legszebb pillanatokra emlékezünk.

the_dillinger_escape_plan27_website_image_wlvx_wuxga

Vége a The Dillinger Escape Plan-nek, mely utolsó turnéjára indul októberben. Az 1997-ben, New York-ban alakult és ezeddig öt nagylemezt megjelentető formáció gitárosa Ben Weinman a Noisey-nak úgy nyilatkozott, a zenekaron belül teljes az egyetértés azzal kapcsolatban, itt az ideje, hogy befejezzék, annak ellenére, hogy az együttes „talán még soha nem volt annyire termékeny és népszerű, mint manapság.”

„Azt hiszem egyikünk se szeretne eljutni a pontig, ahonnét úgy érezzük, már nincs hova, már nincs feljebb ebben a műfajban. Az előtt szeretnénk abbahagyni, mielőtt úgy érezzük, megörögedtünk és már nem futunk neki a kihívásoknak” – állítja a gitáros, aki ugyanakkor rettentően büszke arra, hogy a The Dillinger Escape Plan húsz éven keresztül képes volt érvényes és mindenekelőtt aktív koncertzenekar maradni. „Ez nem akármilyen élet, ezt bárki elhiheti.”

A búcsú azonban korántsem lesz vágásszerű, a zenekar ugyanis októberben jelenteti meg sorban hatodik albumát, a Disassociation-t, mellyel együtt annak rendje s módja szerint egy utolsó, lemezbemutató-turné is dukál. A magunk részéről az alábbi negyedórás összeállítással mutatnánk be, miért is fog hiányozni az ugrálós matekegyüttes.