A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Ane Brun: Directions – az első szám a négy év után érkező új albumról +FRISSÍTÉS: a dal videoklipje!

2015. március 6., 19:32

A norvég dalszerző-gitáros-énekesnő Ane Brun – akit a 2010-es évek elején Peter Gabriel vokalistanőjeként, José Gonzálezzel közös duettje és Vince Clarke-kal rögzített Depeche Mode-feldolgozása révén is felhívta magára a figyelmet– másfél éve Songs 2003–2013 című karrieráttekintő kiadványának turnéjával járt az A38 Hajón, de új sorlemezt 2011 óta nem adott ki. Idén ősszel új albummal tér vissza, melyről az első kislemezdal március 10-én jelenik meg – de itt már most hallható.

Az 1976-ban Ane Brunvoll néven Norvégiában született, de a karrierjét a 2000-es években már Svédországban indító énekesnő 2011-ig hat stúdióalbumot adott ki, majd 2013-ban válogatáslemezekkel tekintett vissza pályájára, 2015-ös albumával azonban új fejezetet nyit: az eddigi gitárra és/vagy zongorára építő dalszerzői metódusa helyett az új albumot beharangozó Directions című szám már markáns énekének ütőhangszerekkel való ütköztetéséből született. Az ősszel érkező új lemezt a korábbiaknál extrovertáltabb anyagként jellemzi az énekesnő, aki az utóbbi időkben leginkább „DJ Shadow-t, DJ Krush-t, ezt a lenyűgöző triphop, dzsessz és electronica keveréket… no meg Charles Mingust és Duke Ellingtont” hallgatott.

anebrun-studio14

a március 10-én megjelenő Directions kislemezdal, melynek premierjét a svéd rádióban tegnap, az interneten ma tartották, itt hallható:

FRISSÍTÉS: három nappal később, március 9-én a Directions egy táncklipet is kapott!

.
a kislemez beharangozó videója:

.
Ane Brun 2013-ban az A38-on:

a This Voice című 2005-ös Ane Brun-dal 2013-es új verziójának videója:

.
ráadásként néhány kollaboráció: a José Gonzálezzel felvett Worship című 2011-es dal monumentális klipje…

…a Don’t Give Up duett egy 2011-es Peter Gabriel-koncertről…

… és a Martin Gore által 1985-ben írt Fly On The Windscreen című Depeche Mode-szám a korábbi DM-dalszerző Vince Clarke 2012-es áthangszerelésében Ane Brun énekével:

-6ZTJl-4fqE

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39