A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Angel Olsen: Shut Up Kiss Me + Intern – klipdalok a My Woman albumról +FRISSITÉS: a Sister videója!

2016. június 30., 20:20

A 2014 legjobb albumai listán a legjobb női versenyző, St. Vincent címnélküli csúcsműve mellett szerepelt egy másik amerikai dalszerző-gitáros-énekesnő, Angel Olsen is a Burn Your Fire For No Witness című lemezével, mely ugyanazzal a John Congleton producerrel készült. Az angyali nevű és hangú lány azóta közreműködött a National-tagok Grateful Dead-tribute albumán és Lawrence Rothman-számokban (az egyikben a Sonic Youth-dáma Kim Gordonnal, a Yeah Yeah Yeahs gitárosával és a Warpaint doboscsajával együtt), de a My Woman című új nagylemezét beharangozó júniusi klipdalokkal már jelzi, hogy szent nevű kolléganője szintjére készül emelkedni.

Az 1987-es születésű Angel Olsen két generációval idősebb nevelőszülők örökbe fogadott gyermekeként nőtt fel, innen vonzódása a régi idők dalai iránt, ami énekstílusában is tetten érhető. Az akrobatikus hangú ifjú gitáros-énekesnő a 2010-es Strange Cacti kazettájával és a 2012-es Half Way Home debütalbumával még az indie-folk színtéren tűnt fel (vokálozott Bonnie „Prince” Billy lemezein és kísérőzenekarában is), de a St. Vincent producerével készült 2014-es lemezén már a rockzenekari hangszerelésű, grunge-os torzítású számok domináltak — idén júniusban viszont már egy szintetizátoros alapú dream pop számmal és egy technicista konceptvideóval nyitott új fejezetet, amihez imidzsváltás is járt.

angelolsen-guitar

Angel Olsen pár éve már azon is felháborodott, ha egy flancos magazinfotózáson parókát akartak adni rá, most a 2016-os videóiban viszont már ő maga húzott saját fejére egyet, ráadásul rögtön ezüst színűt (emlékezzünk, ez volt két éve St. Vincent új hajszíne is az úrnői karakteréhez és a nagy szintlépéséhez!). A Sky Ferreira, Charli XCX és Kylie Minogue mellől ismert Justin Raisen producerrel készült új album a My Woman címet kapta, ami egy heteroszexuális művésznő esetében már magában is szerepjátékot sejtet (ahogy a borítóképről is eszünkbe juthatnak Cindy Sherman női sztereotípiákat megszemélyesítő fotói), de a sajtóanyag el is árulja, hogy a klasszikus A- és B-oldalas szerkesztésű nagylemezen tényleg több különböző karakter hallható majd, amelyhez Angel eltér stílusokban énekel az eddigieknél szélesebb spektrumban.

angelolsen-shut2

A sminkszobákból kikövetkeztethetően egy show-ban/forgatáson játszódó, hűvös és retrofuturista Intern videóban még a dal vége előtt megszakad az adás, míg a telefonos átkötéssel kapcsolódó új Shut Up Kiss Me klip kicsit tovább is fut mint maga szám: a frappáns „ne dumálj, csókolj meg, ölelj szorosan!” refrénű gitárrockos dal lecsengése után Angel még megkérdezi a stábot, hogy újrajátssza-e a jelenetét egy kicsit több attitűddel. Amúgy mindkét videónak ő maga a rendezője, itt most ő irányít.

az új lemez 2 perc 45 másodperc hosszúságú nyitódalának, az Internnek az album trailerként funkcionáló csonka videója. . .

Maybe you know that it’s been too long
Going through the motions as you sing your song
Doesn’t matter who you are or what you’ve done
Still got to wake up and be someone
Still got to wake up and be someone

I don’t care what the papers say
It’s just another intern with a resumé
I am going to fall in love with you some day
I am going to fall in love and run away
I am going to fall in love and run away

Everyone I know has got their own ideal
I just want to be alive, make something real
Doesn’t matter who you are or what you do
Something in the world will make a fool of you
Something in the world will make a fool of you

Pick up the phone but I swear it’s the last time
Pick up the phone but I swear it’s the last time
Falling in love and I swear it’s the last time
Falling in love and I swear it’s the last time

. . . és a Shut Up Kiss Me friss klipje, melyben Angel egy görkoris vidéki wonder woman:

I ain’t hanging up this time
I ain’t giving up tonight
Even if you walk around
As though you think you’re right
At your worst you still believe
It’s worth a fight

I could make it go away
Tell me what you think
And don’t delay
We could still be having some
Sweet memories
This heart still beats for you
Why can’t you see

Shut up kiss me
Hold me tight
Shut up kiss me
Hold me tight
Stop your crying
It’s alright
Shut up kiss me
Hold me tight

Stop pretending I’m not there
When it’s clear I’m not going anywhere
If I’m out of sight then take another look around
I’m still out there hoping to be found

Shut up kiss me
Hold me tight
Shut up kiss me
Hold me tight
Stop your crying
It’s alright
Shut up kiss me
Hold me tight

I could make it all disappear
You could feed me all of your fears
We could end all this pain right here
We could rewind all of those tears

I could take it down to the floor
You don’t have to feel it anymore
A love so real that it can’t be ignored
It’s all over baby but I’m still young

.
FRISSÍTÉS: augusztus 24-én az album csaknem nyolcperces, folkos melankóliával induló, de aztán gitárszólózással monumentálissá növő Sister című száma is megérkezett egy saját rendezésű videóval, de ebben már nincs paróka (viszont ennek is érdekes a zárása)!

angelolsen-sister

.
az eddigi karrier visszafelé – a legutóbbi albumnak, a 2014-es Burn Your Fire For No Witnessnek a klipdalaitól:

Forgiven/Forgotten (rendezte: Zia Anger)

Hi-Five (rendezte: Zia Anger)

Windows (rendezte: Rick Alverson)

a 2012-es Half Way Home debütalbumról az Acrobat nyitódal. . .

. . . és a Tiniest Seed videója Zia Anger mellett Ashley Connor és Randy Sterling Hunter társrendezői segítségével:

.
egy 2011-es párizsi fellépés Bonnie „Prince” Billy kísérőzenekarnak vokalistájaként:

az énekesnő Strange Cacti című első kazettakiadványának első dala, a Tiniest Lights 2010-ből:

.
a 2016 . szeptember 2-án megjelenő új album számlistája és borítója:

Angel Olsen: My Woman (2016)

1. Intern
2. Never Be Mine
3. Shut Up Kiss Me
4. Give It Up
5. Not Gonna Kill You
6. Heart Shaped Face
7. Sister
8. Those Were The Days
9. Woman
10. Pops

angelolsen-mywoman2

angel-olsen

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39