Angel Olsen: Special – új dal a Phases válogatáslemezről
Az amerikai dalszerző-gitáros-énekesnő Angel Olsen a 2016 legjobb albumai közt ünnepelt My Woman megjelenése óta eltelt egy évben az egészen Bécsig eljutó turnéja mellett is elég aktívan állt elő felvételekkel: a Cass McCombs-duettklip (Opposite House), a Donald Tump-kritikus Our First 100 Days dalsorozat nyitó száma (Fly On Your Wall), a Danger Mouse-féle sztárparádés Resistance Radio feldolgozáslemezen (Who’s Sorry Now?) és az új Alex Cameron-albumon való közreműködés (Stranger’s Kiss, Candy May) után most még egy ritkasággyűjteményt is bejelentett, melyről rögtön egy kiadtalan szerzeményt is mutat!

A november 10-én megjelenő Phases című albumra a 30 éves művésznő 2010-es évek hajnalán idult karrierjéből összeválogatott ritkaságok, B-oldalas számok, eltérő verziók és kiadatlan felvételek között még a Bruce Springsteen-féle Tougher Than The Rest feldolgozását is megtaláljuk – és beharangozóként itt már hallhatjuk is a tavalyi My Woman sikeralbummal egy időben rögzített, de eddig csak koncertváltozatban bemutatott Special című dal stúdióverzióját, mely úgy hangzik, mitha Angel a Velvet Underground kései melankolikus hangulataiba húzná be a korai Roxy Music In Every Dream Home A Heartache-jének fájdalmas énekdallamait.
a Special élőben, május 31-én egy olaszországi koncerten. . .
. . . és ma délután közzétett stúdióverziójában a Jagjaguwar lemezcég YouTube-csatornáján. . .
. . .melyre feltöltötték a bevezetőben már említett Fly On Your Wall című számot is:
a Tougher Than The Rest című Bruce Springsteen-dal feldolgozása az alábbi 2015-ös koncertvideón 0:37-től hallható:
.
a gyűjteményes album borítója és számlistája:
Angel Olsen: Phases (2017)
01 Fly On Your Wall
02 Special
03 Only You
04 All Right Now
05 Sans
06 Sweet Dreams
07 California
08 Tougher Than The Rest
09 For You
10 How Many Dreams
11 May As Well
12 Endless Road
.
Angel Olsen legutóbbi klipje idén januárjából, még a tavalyi My Woman album Pops című záródalához: