A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Anna Calvi: The Heart Of You – új szám A lázadó című filmhez

2015. március 19., 8:12

A beavatott-sorozat ma mozikba kerülő második részének, A lázadónak a filmzenelemezére készített új számok közül az elmúlt két hétben hallhattuk már az M83 és a Haim lányok közös dalát (Holes In The Sky), illetve Woodkid és Lykke Li duettjét (Never Let You Down) úgyhogy most álljon itt a harmadik csúcspont is: a Miike Snow-frontember Andrew Wyatt által írt és a Portishead gitáros-producerével rögzített új Anna Calvi-felvétel!

Az olasz apától származó 1980-as születésű virtuóz brit gitáros-énekesnő, aki mindkét albuma (Anna Calvi – 2011, One Breath – 2013) után egy-egy évvel fellépett nálunk, tavaly egy Strange Weather című ötszámos feldolgozás-EP-t adott ki (David Bowie-, Connan Mockasin-, Keren Ann-, FKA Twigs- és Suicide-átiratokkal), legutóbb pedig a Falling Back című dallal szerepelt itt, melyet Marianne Faithfull-lal írt annak tavaly őszi lemezére. Azon a bizonyos Give My Love To London albumon a közreműködők közt ott volt a Portishead-gitáros Andrian Utley is, aki producerként most Annának segített felvenni a Wyatt-től kapott The Heart Of You című dalt – mely végső formájában jól tükrözi a gitáros-énekesnő legnagyobb előképének, PJ Harvey-nak a hatását is!

There is a darkness
A heaviness that is concealed
Inside these boundaries
Inside a plain of frozen fields

There are no weapons
No sharpened blows to be sustained
No, only malice
And the tapping of the rain

But there’s a dream I keep
In a world so dark and deep
The one true paradox
I’m terrified to meet

Yes, there’s a dream I keep
I go in it when I sleep
There’s nothing they can do
No one will keep me from the heart of you

You are illicit
You are the shield against the fire
Of all that’s hollow
Of all the bodies on the pyre

I am unshaken
I am the one who will appear
As a long rising sound
That trembles in your ear

But there’s a dream I keep
I go in it when I sleep
The one true paradox
I’m terrified to meet

Yes, there’s a dream I keep
I go in it when I sleep
There’s nothing I can do
Nothing can keep me from the heart of you

Oooh Oooh
’Til we hear the sound
’Til we see the white horses
Oooh
It’s gonna break me down
It’s gonna break me down
’Til we tear up the ground

I am unshaken
I am the one who will appear
As a long rising sound
That trembles in your ear

But there’s a dream I keep
In a world so dark and deep
The one true paradox
I’m terrified to meet

There’s a dream I keep
I go in it when I sleep
There’s nothing I can do
Nothing can keep me from the heart of you

.
a héten megjelent filmzenelemezen (The Divergent Series: Insurgent – Original Motion Picture Soundtrack) szereplő számok – köztük a Bécsben élő angol multiinstrumentalista-producer-dalszerző-énekes SOHN és az első albuma előtt álló amerikai popénekesnő Zella Day egy-egy friss dala – itt hallhatók egybegyűjtve:

M83 with Haim: Holes In The Sky
Royal Blood: Blood Hands
Woodkid feat. Lykke Li: Never Let You Down
Anna Calvi: The Heart Of You
SOHN: Carry Me Home
Zella Day: Sacrifice

.
Anna Calvi legutóbb december 13-án koncertezett, a Heritage Orchestra vonósainak és női kórusának kíséretében az északkelet-londoni St John-at-Hackney templomban, ahol az A Kiss To Your Twin előadásához még Patrick Wolfot is felhívta a színpadra:

egy összeállítás a tavaly márciusi A38-as koncertről:

egy friss stúdiózás a harmadik Anna Calvi-albumhoz, ami a gitáros-énekesnő szerint a hangzásában nem lesz ennyire rendetlen, mint a fotón:

annacalvi-15-studio

Anna egy januári gálán egy rakás modell (köztük Mihalik Enikő) hölgykoszorújában:

annacalvi-miha

Anna Calvi egy régi közös képe Annie Clarkkal, azaz St. Vincenttel:

annacalvi-stv

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39