A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Anna von Hausswolff a közönség közt, a Crippled Black Phoenix meg a VHK-val a Fekete Zaj fesztiválon

2018. augusztus 19., 17:45

A Szigeten fellépett norvég Aurora közelgő új lemezének élőben már játszott féltucatnyi új száma után következzen egy másik skandináv művésznő, a gótikus és drone-os beütésű sötét art-rockban nyomuló svéd billentyűs-énekesnő Anna von Hausswolff, aki múlt éjszakai koncertjén az akutális Dead Magic albumának anyaga mellett ráadásként egy kiadtalan új dalt is elénekelt a közönség között sétálva a mátrafüredi Fekete Zaj fesztiválon – a Vágtázó Halottkémek és a brit-svéd Crippled Black Phoenix prog-rockereinek monumentális közös produkciója után.

Az avantgárd experimentalista Carl Michael von Hausswolff zeneszerző-vizuálművész gyermekeként 1986-ban Göteborgban született Anna von Hausswolff két éve az amerikai Swans előzenekarként egy A38-as koncerten mutatta be nálunk The Miraculous című 2015-ös előző albumát egy gitáros és egy szintetizátoros kíséretében, de a Sunn O)))-kollaborátor Randall Dunn hangmérnök-producerrel készített jóval súlyosabb és sötétebb idei Dead Magic lemezét már egy hattagú rockegyüttes-felállással turnéztatja.

Így jutott el tegnap a mátraházi Sástó mellett rendezett Fekete Zaj fesztiválra is, ahol letaglózó koncertjének feloldásaként a ráadásban a közönség közé aláereszkedve és a nézők között sétálva énekelte el Gösta című éteri dalát, melyet egy színházi aláfestő zene részeként komponált a Nobel-díjas svéd írónő Selma Lagerlöf (1858–1940) első regényének, az 1891-es Gösta Berlingnek a Göteborgi Városi Színházban tavaly év végén bemutatott új adaptációjához, de hivatalosan még nem jelentette meg ezt a számot.

a kiadatlan dal egy korábbi júniusi milánói koncerten rövidebb közönséglátogatással:

I have lived here for 50 years
Broke the walls into many tears
Dreams to mind
Distraught by light

My oh my see this life survive
In this house there’s a tired heart
You can’t see
Move your hands apart

I won’t go until you let go
For the eyes, they are here to glow

I won’t leave until you leave me
I am you, we can barely see

Until we fall
Until we fall

I won’t leave until you leave me
I am you, we can barely see

I won’t leave until you leave me
I am you, we can barely see

.
Anna egy hete közzétett legfrissebb hivatalos videója a januári The Mysterious Vanishing Of Electra klipdal élő előadásával:

My feet are not enough
My feet are not enough
To save me
To save me

His search is not enough
His search is not enough
To find me
To find me

My love is not enough
My love is not enough
To save me
To save me

You search through the forest and the bottomless sea
And you cry
Push the trees, push the sky, push the air aside

You look at their faces and their meaningless loss
And you cry
Who is she, who is she, who is she to say good bye?

Bye

.
a teljes Dead Magic album márciusból és alatta összevetésként a 2015-ös The Miraculous nagylemez:

.
A Fekete Zaj fesztiválon közvetlenül Anna von Hausswolff fellépése előtt került sor a Vágtázó Halottkémek és a Crippled Black Phoenix közös produkciójára: a Hunok csatája című VHK-klasszikust új Great Escape albumához két vendégénekessel, a Ghostchant-frontember Jakab Zoltánnal és Makó Dáviddal (The Devil’s Trade) feldolgozó angol-svéd prog-rock együttesből a főnök Justin Greaves gitáros, a billentyűs-vokalistanő Helen Stanley és a csörgős-énekesnő Belinda Kordic a két magyar kollaborátorukkal együtt felmentek a színpadra Grandpierre Attila sámánzenekarának koncertjén, hogy ott zárószámként közösen adják elő a szóban forgó csatadalt.

a VHK-koncertet megelőző Crippled Black Phoenix-fellépés Burnt Reynolds című zárószáma a két magyar vendégénekessel:

.
FRISSÍTÉS: a Fekete Zaj szombati programjának Anna von Hausswolff melletti másik göteborgi billentyűs-énekesnője, az elektropop műsorában a Black Sabbath-féle Paranoid átdolgozását is játszó Annelie (teljes nevén: Annelie Johansson) másnap, vasárnap délután meglepetésként egy kisebb léptékű második koncertet is adott a fesztivál/kemping kerítésén kívül a Sástó egyik kis szigetén!

Oneohtrix Point Never-album a Chairlift-énekesnő Caroline Polachek szereplésével
Sze. 25., 12:38
Marilyn Manson: Don’t Chase The Dead – videoklip Norman Reedus szereplésével
Sze. 25., 0:21
The Shins: The Great Divide – új klipdal James Mercer együttesétől
Sze. 24., 20:46
Pixies: Hear Me Out – az új kislemez videoklipje Dennis Hopper fiának, Henry Hoppernek a szereplésével
Sze. 24., 18:22