A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Antony két Yoko Ono-dalt énekel közös kislemezükön

2015. február 19., 9:53

Yoko Ono tegnap ünnepelte 82. születésnapját, és ennek tiszteletére a páratlan hangú transznemű énekes Antony Hegarty (Antony & The Johnsons) kiadott egy kislemezt a japán művésznő két dalának feldolgozásával – az egyiket duettben adják elő. Az Antony & Yoko név alatt megjelent kétszámos kiadvány, melynek bevételei az esőerdők megmentését támogatják, itt hallható.

A Yoko Ono Plastic Ono Band élén 80 fölött is lelkesen koncertező énekesnő már korábban is többször fellépett Antonyval, aki már a művésznő 2007-es Yes, I’m a Witch című sztárparádés remixalbumán is szerepelt egy átdolgozással (Toyboat). Az 1971-es angol születésű dalnok (akit legutóbb az új Björk-lemez vendégénekeseként hallhattunk) most két Yoko-szerzeményt rögzített: az 1985-ös Starpeace albumról való I Love You Earth átiratát magával a szerzővel közös duettben énekli, míg kislemez B-oldalára került I’m Going Away Smiling (melyet már a 2009-es Yoko Ono Plastic Ono Band-albumon való megjelenésének évében is énekeltek együtt egy koncerten) szólóban hallható tőle.

az Antony & Yoko-kislemez A oldalán szereplő I Love You Earth duett…

… és a B-oldalas szám, az I’m Going Away Smiling feldolgozása Antonytól – a kép Yoko 1964-es Cut Piece című performance-áról való:

az I’m Going Away Smiling egy 2009-es koncerten duettben…

… és Iggy Pop 2012-es feldolgozásában:

Yoko egy héttel a friss Antony-kollaboráció megjelenése előtt a szaxofonos John Zornnal közösen is kiadott egy kislemezt, melyre ennek a 2012-es improvizációjuknak a háromperces koncertfelvétele került Blink címmel:

.
Antony és Yoko az alábbi 2011-es fotón Sean Lennon, Lou Reed és Patti Smith társaságában látható a japán földrengés áldozatait segítő jótékonysági koncerten:

yoko-antony-sean-lou-patti-11

Lana Del Rey szereplése apja, a zongorista Rob Grant első lemezén
jún. 9., 9:16
PJ Harvey: I Inside The Old I Dying – újabb klipdal az új albumról
jún. 7., 14:18
Peter Gabriel – dalok a két évtized után érkező i/o albumról, Brian Eno közreműködésével
jún. 5., 5:16
Thom Yorke a brit zeneszerző-producer Clark új Sus Dog albumán – a Budapest Art Orchestra kíséretével
máj. 26., 18:47