Ariel Pink: Pom Pom – új album + fellépés a PS22 gyerekkórussal
A pszichedelikus lo-fi experimentalista dalnok Ariel Pink a 2010-es években már szélesebb közönséghez is elér. Tavalyi Sky Ferreira-kollaborációja után az énekesnő kliprendezőjével, Grant Singerrel forgatott videókat új – itt megjelenés előtt hallható – Pom Pom című albumához, melynek dalait a híres PS22 gyerekkórussal is előadta.

Az 1978-as Los Angeles-i születésű Ariel Marcus Rosenberg már a kilencvenes évek második felétől megszállottan gyártotta lo-fi hálószoba-felvételeit, de a szakma csak akkor kezdett el felfigyelni az Ariel Pink művésznéven alkotó nótafára, mikor az Animal Collective-tagok saját lemezcége is elkezdte megjelentetni ezeket a Haunted Graffiti sorozatcím alatt futó anyagokat újrakiadásként. Botrányba fulladó szólófellépései után Ariel idővel rendes zenekarral kezdett dolgozni, és 2008-tól Ariel Pink’s Haunted Graffiti néven futó formációjával 2009-ben már a híres brit 4AD kiadóhoz szerződhetett, 2010-ben pedig az immár nagyságrendekkel kidolgozottabb hangzású Before Today album és annak Round And Round című sikerdala jóval szélesebb közönséget is meghódított. A kollaboratív zenekari munkával született, kevésbé koncentrált, de kritikailag szintén jól fogadott 2012-es Mature Themes után az idei Pom Pom már simán csak Ariel Pink név alatt jelenik meg november 17-én, de a szerző egyáltalán nem szólóanyagként tekint rá (a Jell-O és Plastic Raincoats In The Pig Parade című bizarr gyerekdal-szerűségeket például a híres-hírhedt producer, az évek óta rákkal küzdő Kim Fowley társaságában írta annak kórházi szobájában). A korai idők lo-fi esztétikája és az elmúlt évek kvázi-mainstream hangzása közt között billegő remek új album itt már megjelenés előtt végighallgatható.
„Plastic Raincoats In The Pig Parade” – 3:30
„White Freckles” – 2:48
„Four Shadows” – 3:40
„Lipstick” – 3:22
„Not Enough Violence” – 6:06
„Put Your Number In My Phone” – 2:54
„One Summer Night” – 3:55
„Nude Beach A Go-Go” – 2:20
„Goth Bomb” – 2:43
„Dinosaur Carebears” – 5:25
„Negativ Ed” – 3:19
„Sexual Athletics” – 4:04
„Jell-O” – 2:03
„Black Ballerina” – 5:52
„Picture Me Gone” – 5:41
„Exile on Frog Street” – 4:48
„Dayzed Inn Daydreams” – 4:54
az album két bizarr klipje Grant Singer rendezésében, a Put Your Number In My Phone és a Picture Me Gone:
a Picture Me Gone és a Jell-o előadása a kortárs popdalok átdolgozásaival elhíresült New York-i PS 22 Chorus általános iskolásainak kíséretében, a közös éneklés után vidám beszélgetéssel:
a bevezetőben említett kollaboráció Sky Ferreira modell-énekesnővel, a My Molly című 1998-es Ariel Pink-szerzemény közös új verziója, Grant Singer múlt decemberi klipjével:
a Pitchfork által 2010 legjobb számának választott Round And Round című Ariel Pink’s Haunted Graffiti-dal, melyhez a Flaming Lips-frontember Wayne Coyne rendezett videót…
… s melyet annak idején már a PS22 kórus is feldolgozott:
http://facebook.com/arielpinkshauntedgraffiti
.
FRISSÍTÉS: 2015. január 26-án a Pom Pom albumhoz egy harmadik videoklip is érkezett, szintén Grant Singer rendezőtől, a Dayzed Inn Daydreams című számra, a Mau Maus nevű Los Angeles-i punkzenekar önpusztító frontembereként elhíresült Rick Wilderrel a főszerepben!