A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

ARO – dalok Ozzy Osbourne lányának, Aimée Osbourne-nak az első albumáról

2020. szeptember 22., 12:55

A Black Sabbath-frontember Ozzy Osbourne és Sharon Osbourne legidősebb gyermeke, az 1983-as születésű Aimée Rachel Osbourne (aki 16 évesen inkább elköltözött otthonról, minthogy részt vegyen az MTV által forgatott The Osbournes valósághow-szériában) kisebb színésznői szerepek után 2015-2016-ban tűnt fel a monogramjából képzett ARO név alatt énekesnői produkcióival (a saját szerzemények mellett például egy LCD Soundsystem-feldolgozással), de csak most 2020-ben kezdte el felvezetni október 30-ra bejelentett Vacare Adamaré című debütalbumát, melyről már két dalt is hallhatunk.

A fenti családi fotó jobb szélén látható Aimée a gitáros-hangmérnök-producer Billy Mohler (The Calling, The Jimmy Chamberlin Complex. Macy Gray stb.) és annak New York-i billentyűs-DJ-producer partnere, Rene Arsenault társaságában készíti felvételeit, a metálörökség helyett inkább az alternatív rock és a szintetizátoros pop vonzza, fő hatásai közt Kate Bush, PJ Harvey és a Portishead nevét említi. Az idén nyáron bemutatott Shared Something With The Night klipdalánál a My Bloody Valentine-ra hivatkozott („ez az én My Bloody Valentine-altatódalom azoknak, akik a szerelemtől kínlódnak és nem tudnak aludni éjszaka”), a MAKE Records kiadónál megjelenő Vacare Adamaré album második beharangozójaként most közzétett House Of Lies című szintis számot pedig a francia producer Dimitri Tikovoï (Trash Palace, Placebo, Sophie Ellis-Bextor, Charli XCX, Blondie stb.) segédletével készítette.

Aimée egy múlt havi rádióinterjúja:

.
az ARO projekt 2015/2016-os első köréből a Cocaine Style és Raining Gold klipdalok. . .

. . és az I Can Change című LCD Soundsystem-feldolgozás:

.
Aimée szereplése a róla elnevezett 1995-ös Ozzy Osbourne-dal végén:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39