A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Az AC/DC dobosát azzal vádolják, hogy meg akart öletni két embert / FRISSÍTÉS: már csak halálos fenyegetés a vád

2014. november 6., 5:59

Rájár a rúd az AC/DC-re: az ausztrál zenekarnak idén meg kellett válnia a demenciában szenvedő Malcolm Young ritmusgitárostól (az unokaöccse, Stevie Young ugrott be a helyére), a mai napon pedig Phil Rudd dobost tartóztatták le azzal a váddal, hogy egy bérgyilkossal meg akart öletni két embert.

A veterán hard rock együttes új ritmusgitárossal felvett és november 28-án megjelenő Rock Or Bust című albumához készült múlt havi zenekarfotókról és a videók forgatásáról fura módon hiányzott a dobos, így már akkor lehetett sejteni, hogy valami probléma van a háttérben. A legfrissebb hírek szerint ma reggel a rendőrség rajtaütött Rudd új-zélandi otthonán, ahol nemcsak némi drogot, metamfetamint és marihuánát találtak (ez már nem az első eset), hanem halálos fenyegetés, illetve gyilkosságra való felbujtás vádjával le is tartóztatták a 60 éves zenészt: ez utóbbi vád szerint szeptember végén egy bérgyilkossal meg akart öletni két embert, de a szóban forgó személyek kilétét a hivatalos szervek még titokban tartják. A bíróság előtt zokniban megjelenő Ruddot pár órával később óvadék ellenében elengedték, szabadlábon védekezhet – első tárgyalása november 27-én lesz, egy nappal az új AC/DC-album megjelenése előtt.

FRISSÍTÉS: a bíróság egy nappal később a gyilkosságra való felbujtás vádját elegendő bizonyíték hiányában ejtette, de a halálos fenyegetés és a drogbirtoklás vádja még érvényben maradt!

FRISSÍTÉS 2: csaknem fél év után, 2015. április 21-én Phil Rudd bűnösnek vallotta magát halálos fenyegetés vádjában (meg drogbirtoklás vádjában is, de ilyesmi már előfordult korábban is).

FRISSÍTÉS 3: 2015. július 9-én hirdettek ítéletet, és Rudd megúszta nyolc hónap házi őrizettel!

.

philrudd-noshoes

friss fotó a dobos nélkül: Cliff Williams basszista, Brian Johnson énekes, Stevie Young ritmusgitáros és Angus Young szólógitáros

acdc4

a Repo Man című dal Phil Rudd augusztusban megjelent első szólólemezéről, a Head Job albumról:

az ismét Brendan O’Brien producerrel felvett új AC/DC-album Play Ball című első kislemezdala…

… és mögötte 2:49-től itt a lemez címadó száma, a Rock Or Bust is meghallgatható:

az új album dallistája és borítója:

AC/DC: Rock Or Bust (2014)

1. Rock Or Bust
2. Play Ball
3. Rock The Blues Away
4. Miss Adventure
5. Dogs Of War
6. Got Some Rock & Roll Thunder
7. Hard Times
8. Baptism By Fire
9. Rock The House
10. Sweet Candy
11. Emission Control

acdc-rockorbust

Szerző:
A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39