New Orleans-i parádéval tisztelegtek David Bowie előtt az Arcade Fire-tagok
David Bowie hétfői halálhíre óta folyamatosan érkeznek a tisztelgő feldolgozások, a National énekesétől Madonnán és Elton Johnon át Bruce Springsteenig, de az eddigi legnagyobb szabású zenés megemlékezést az Arcade Fire szervezte tegnap New Orleansban, a város karneváli gyászszertartásainak mintájára: a Facebook-eseményoldallal meghirdetett utcai parádén az együttes frontemberpárját, Win Butlert és Régine Chassagne-t a helyi dzsessz és blues örökséget őrző intézménynek, a Preservation Hallnak a nagyzenekara, a Preservation Hall Jazz Band kísérte.

Az Arcade Fire különleges helyet foglalt el David Bowie kései karrierjében: a legendás énekes – utolsó fellépései között – 2005 szeptemberében kétszer is koncertezett a kedvenc új zenekaraként emlegetett kanadai kollektívával, és élete utolsó vendégszerepléseként is épp a legutóbbi Arcade Fire-albumnak, a 2013-a Reflektornak címadó dalában vokálozott. A Butler házaspárt a Pretty Things címre keresztelt New Orleans-i parádé megszervezésében a Preservation Hall direktora, a Preservation Hall Jazz Band tubásaként zenélő göndör Ben Jaffe segítette, és a program is a jeles intézmény épülete elől indult.
.
Itt egy hevenyészett videoösszeállításban néhány Bowie-szerzemény a parádéról:
Oh! You Pretty Things
Suffragette City
„Heroes”
Fame
a parádézás előtt a Butler házaspár a Starmant és a reggae-sített Modern Love-ot hallgatja:
FRISSÍTÉS: február 10-én az Arcade Fire hivatalos YouTube-csatornájára is felkerült egy ötperces kisfilm a rendezvényről!
.
.
.
ráadásként itt egy 2005-ös fellépés még együtt: a Wake Up című Arcade Fire-dal és a Five Years című David Bowie-klasszikus közös előadása a Fashion Rocks gálán
David Bowie az Arcade Fire bővített koncertfelállásával, benne a jobbról másodikként látható Owen Pallett-tel:
a Butler házaspár Bowie-val és feleségével, a szupermodell Imannal 2007-ben:
a Reflektor című 2013-as Arcade Fire-dal David Bowie vokáljával és Anton Corbijn videoklipjével: