“Az különböztet meg minket a világ összes többi élőlényétől, hogy nem értünk semmit” – Wahorn András a nyilvánosságnak

Véletlen

Nem baj, ha elcsöppen, elfolyik, elmaszatolódik a festék, mert minden művészet hibából születik. Csak a hibás emberből lesz művész, a művészet ugyanis nem más, mint kompenzáció. Egy hiba történik. Egy kisgyerek is csinál ezt-azt, húzogatja a vonalakat, szól a mamájának: nézzed, mama, mit csináltam. Mi, képzőművészek is ezt csináljuk, csak mi pénzt is szeretnénk kapni érte.

Művészet a megrendelő kívánságára

A megrendelőnek, aki tőlem rendel valamit, tudnia kell, hogy nem az lesz, amit ő szeretne. De még csak az sem lesz, amit én szeretnék, hiszen a művészetem arról szól, hogy mindig valami más történik. Nekem a hiba az erényem, attól lettem híres, hogy olyat csinálok, ami senkinek sem kell. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az emberek, ha ránéznek a dolgaimra, azt mondják: hűha, mekkora nagy művész.

Átalakítás

Számomra egy asztal és egy pad, nem beszélve két padról, sokkal hasznosabb, mint egy festmény. Most éppen örülök, hogy éppen nem egy festményt csinálok, ami semmire sem jó, csak lóg a falon, hanem mindenféle normális dolgokra való, például lehet rajta ülni, enni, inni, ráhányni, pihenni, szexelni. Egyébként ezt akarom én is ábrázolni, mert nekem mindenről a szex jut az eszembe. Ezért nem egyedül dolgozok itt, hanem Töttös Kata művésznővel, ő róla is mindig az jut az eszembe. Tulajdonképpen magunkat festjük ide.

Anyag

A fekete festéket ma vettük a Praktikerben reggel ½ 10-kor, azért ott, mert nem akarok sokat áldozni, mert akkor kevés marad a gázsiból. Katának maradt egy kis aranyfüstje az egyik korábbi munkájából, ezen kívül pedig még egy kevés méredrága akril festéket is használok a sarkokon és az oldalakon lévő piros pöttyökre. Az ecseteket a Lidl leárazásán vettük, egy marék ecsetet 1000 forintért. A Lidl-ecsetet egyetlen dolog különbözteti meg a Művészellátóban kapható ecsettől, hogy jobb. Az utóbbi években a magyar ecsetgyártás nagyon sokat fejlődött. A Munkácsy ecsetek felveszik a versenyt a Rowney-val, a Windsorral, a Grumbacherrel. A Grumbacher egy amerikai ecsetgyártó cég, ezeket az ecseteket én is hosszú ideig használtam, egész addig, amíg le nem égett a műtermem. Azóta Munkácsy és Lidl ecseteket használok. Megmondom őszintén, azóta még jobban tudom eladni a festményeimet.

A kész mű élvezeti értéke

Senki nem érthet meg egy festményt, még én sem. Az különböztet meg minket a világ összes többi élőlényétől, hogy semmit nem értünk. Azért építünk márványfalat, széket, miegyebet, mert ha a világot értenénk, akkor leülnénk a fűbe és mosolyognánk. Ahogy Amerikában, mi festőművészek mondjuk: gyári hibásak vagyunk. Egy festmény önmagában semmi, csak egy összemaszatolt felület. A festmény értéke az, amit az emberek beleképzelnek. Az egyik ember azt mondja, ez egy szar, semmise, az ő számára ennyi a festmény értéke. Egy másik ember pedig azt mondja: tudod mit, kifizetem a három millát.

A pad és az asztal életkora

Ha a két pad és az asztal oda kerül, ahová a többi munkám, vagyis a New York-i Modern Művészetek Múzeumába, akkor sokáig fennmaradnak, mert az amerikaiak alaposak, tudnak vigyázni a műtárgyakra, nagyon értenek a szavatossági idő meghosszabbításához. Ha viszont az Akvárium Klub teraszán kint lesz a napon és mindenki eszik, iszik rajta, dörzsöli, belerúg, vagy bicskával belevés valamit, akkor a fene tudja. Mégis azt szeretném inkább, hogy ezek most kivételesen ne kerüljenek a MoMa-ba, hanem itt használják. Ha három év múlva visszajönnék, már a felismerhetetlenségig átfaragva összefirkálva, vagyis az élet által megszentelve állnának itt. Nem zavar, ha megrongálják a festményeimet: ha egyszer kifizették, azt csinálnak vele, amit akarnak.

A padokat és asztalokat csütörtöktől lehet igénybe venni. Legközelebb egy másik képzőművész mondja el, ő miért és hogyan csinálta.