Az őskáosz zsákjából kiszabadulva született meg a Dope Calypso új lemeze, a Tears To Freshwater
A Dope Calypso csapata híres arról, hogy csak úgy ontja magából a lemezeket. 2014 óta minden évben új anyaggal jelentkeztek (2017-ben kettővel is!). Új, Tears To Freshwater című albumuk azonban több mint három év kihagyás után lát napvilágot, és igencsak kalandos úton öltött végleges formát.
A zenekar 2018 őszén vágott bele a Tears To Freshwater felvételeibe: szokásosnak mondható, hogy útnak indultak, hogy kedvenc észak-olasz kisvárosukban, rutinból rögzítsék az anyagot. Mivel 2018 elég sűrű év volt a zenekar életében és a tagok magánéletében is, két dolgot elfelejtettek csak el: egyrészt megírni előtte egy albumot, másrészt pár gitáron, és egy pár dobverőn kívül bármit is vinni a felvételre. A baj innen csőstül jött: kiderült, hogy a stúdióban lecseréltek minden hangszert, amit korábban használtak, és szinte kizárólag az 50-es évekből származó gyűjtői cuccok fogadták őket. Ezen a ponton saját bevallásuk szerint kicsit megijedtek, hogy olyan korszak hangszerein játsszanak, amikor a torzítás gondolatára keresztet vetettek, és újraszentelték a fellépőzakókat. Sarkadi Miklós, a zenekar frontembere erről a következőképp mesél:
“Laci gitárja, ha nem pengeti, hanem ujjal leheletfinoman pöcörög rajta, akkor nagyjából használható, az én gitárom sajnos instant kuka. Kaptam helyette egy bronzkorszakbeli utánpótlást, amin bónuszként olyan hajszálvékony húrok vannak, hogy ha hozzáérek becsületes földműves mancsaimmal, egyből fél hanggal feljebb mászik bármilyen akkord.
Sebaj, mondtuk magunknak, majd Laci különösen lírai angyalként pöcörög, én óvatosan lantozgatok, mint az élet félédes habzóborában olvadó jégkockákon szökellő kövérkés faun, nem lesz itt semmi probléma.”
Hála az alsópolcos akciós dél-olasz vörösboroknak, a felvétel végül sikeresen zajlott, a nyersanyagokat meghallgatva pedig különösen büszkék voltak a kényszerszülte, újszerű hangzásra. Majd a hangmérnöküktől kézhez kapták az első mixet, amire a következőképp emlékeznek vissza:
“Az orgona a kukori kotkoda legirritálóbb pillanatait idézte, pár hang ráadásul néha váratlanul felüvöltött, tovább fokozva a baromfiudvaron létezés érzését. A legfurcsább az volt, hogy nekünk még mindig tetszett – aztán bárkinek megmutattuk, tulajdonképpen kiröhögött minket.”
Mindeközben egy békés elválás során új billentyűs (Bencze) került a zenekarba, remek szintiparkjának köszönhetően pedig teljesen új irányt vett a lemez. Sarkadi Miklós a dalokat atomjaimra szedte, majd újraalkotta az egészet.
“A legváratlanabb időpontokban szóltam Lacinak, hogy jöjjön pár hangot felgitározni általa ismeretlen részekbe, és lelkesen mutogattam ugyanazt a dalt ortodox vokális részekkel megtűzdelt szláv techno, majd mandolinos falzett erdei trash-pop crossover manótánc változatban pár nap csúszással, és szólítottam fel mindenkit, válasszák ki a legszebb lézerfegyverre emlékeztető hangot egy különösen monumentális csúcspont lezárásához. Hetekig válogattunk pl. vákuumcsöves TV kikapcsolás imitációs hangot, majd kihagytuk az egészet.”
Végül a teljesen kifordított Tears To Freshwater anyagot egy finn úriember, Matt Lepannen (Animal Farm) keverte meg Londonban. Így több mint egy év alatt nyerte el végleges formáját, ami az őskáosz zsákjából kiszabadulva született, és oda is lett visszatömködve, és ami valahogy a sok viszontagság ellenére mégis működik. A teljes albumot itt hallgathatod meg.
Belső fotó: Erdős Kati
