A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Celeste: Stop This Flame +FRISSÍTÉS: videoklip a BBC Sound Of 2020 nyertesének új dalához

2020. január 9., 6:03

A BBC-nél 2003 óta minden január elején kihirdetik „az év hangját”: a zeneipari szakemberekkel összeállított Sound Of. . . lista befutóesélyes fiataljai közül sorrendbe állítják a legígéretesebb öt előadót és megünneplik az első helyezettet. 2015-ig általában sikerült olyanokat választani, akik aztán tényleg nagy sikert arattak (mint Mika, Adele, Michael Kiwanuka, a HaimSam Smith vagy a Years & Years), de az utóbbi évek nyertesei már jóval kevesebb vizet zavartak (Jack GarrattRay BLK, Sigrid, Octavian). Ma kihirdették az idei győztest is: a Sound Of 2020 címet a soul énekesnő Celeste kapta.

Az 1994-ben Kaliforniában jamaikai apától és angol anyától született, majd az utóbbival három évesen Nagy-Britanniába költözött Celeste Epiphany Waite 2014-ben kezdte SoundCloudra pakolni szerzeményeit, majd Daydreaming című 2016-os első kislemezét és 2017-es The Milk & The Honey EP-jét már Lily Allen cégénél, a Bank Holiday Recordsnál jelentette meg. 2018-ban Michael Kiwanuka ajánlására a nagy Polydor kiadóhoz szerződött, és az ötszámos Lately című második EP-je már ott jelent meg 2019 tavaszán, de a legnagyobb sikerét a szeptemberi Strange kislemezdalával aratta. Addigra már olyan rajongói lettek, mint Elton John vagy  Paul Weller, aki You Do Something To Me című örökzöldjének Celeste-tel közös duettváltozatához egy videót is forgatott az ifjú énekesnővel. Az év végén kihirdették, hogy 2020 februárjában a BRIT Awards gálán ő veheti majd át a legnagyobb reménységnek járó Rising Star díjat (korábbi nevén: Critics’ Choice Award), így nem meglepő, hogy most ő lett a Sound Of 2020 nyertese is. És pont a mai napon jelentette meg Stop This Flame című új dalát is, mely egy Nina Simone-zongoratémára épül!

FRISSÍTÉS: a dal New Orleans-i klipje Leonn Ward rendezésében!

My heart goes up, my heart goes down
We fall in love and we fall back out
I’ll give you anything you want, anything you want
Anything, anything, just don’t tell me no
You stopped me still then you make it worse
You’re like a pill that I just can’t touch

You tell me to stop but I keep on going
Tell me to stop but I keep on going
Tell me to stop but I keep on going
Keep on, keep on, keep on

You’ll never stop this flame, I will never let you go
Well, who am I to say?
Maybe by now you should know
You got your somebody calling
You think you’re somebody, don’t you?
I think you’re scared of keeping somebody close
You’ll never stop this flame, I will never let you go

Wasn’t it enough, or did I move too fast?
Is it all too much?
I think I must be mad to give you anything I am, anything I have
Everything, everything but you still went back

You tell me to stop but I keep on going
Tell me to stop but I keep on going
Tell me to stop but I keep on going
Keep on, keep on, keep on

You’ll never stop this flame, I will never let you go
Well, who am I to say?
Maybe by now you should know
You got your somebody calling
You think you’re somebody, don’t you?
I think you’re scared of keeping somebody close
You’ll never stop this flame, I will never let you go

Keep away from me if you can’t withstand my love
Keep away from me, away from me if you think you must
Keep away from me if you can’t withstand my love
Keep away from me, away from me if you think you must

You’ll never stop this flame, I will never let you go
Well, who am I to say?
Maybe by now you should know
You got your somebody calling
You think you’re somebody, don’t you?
I think you’re scared of keeping somebody close
You’ll never stop this flame, I will never let you go

.
néhány szám Celeste eddigi karrierjéből 2014-től 2019-ig kronológiai sorrendben:

.
a BBC Sound Of 2020 szavazásának további helyezettjei egy-egy videóval:

2. helyezett az indie pop, hiphop-dzsessz, afrobeat és pszichedelikus elektronika közt táncoló leicesteri Easy Life bulizenekar:

.
3. helyezett a tavalyi Szigeten is fellépett emo-pop-punk srác Yungblud (született: Dominic Richard Harrison, 1997) lett:

.
4. helyezett a bangladesi apától és ír anyától született 21 éves londoni Joy Crookes dalszerző-énekesnő:

.
5. helyezett a U2-frontember Bono húszéves fiának, a gitáros-énekes Elijah Hewsonnak az Inhaler nevű rockzenekara:

.
A fenti helyezettek mellett a decemberben kihirdetett 10-es listán szerepelt még 19 éves indie rock gitáros-énekesnő Beabadoobee. . .

. . .a 24 éves glasgow-i biszexuális soul-pop dalnok Joesef . . .

. . .a szintén biszex 19 éves londoni hálószobapop énekes-költőnő Arlo Parks. . .

. . .a brightoni Squid art-rock kvintett, mely Dan Carey producerrel készíti felvételeit . .

. . .és a Leftfield-vezér Neil Barnesnak a 29 éves lánya, a multiinstrumentalista-producer-énekesnő Georgia, aki már 2015-ben előállt egy elektro-pop debütalbummal, de január 10-én egy house-os tánczenei alapú második nagylemezt is kiad is Seeking Thrills címen.

.
egy múlt havi összeállítás a 10 jelöltről:

PJ Harvey: I Inside The Old I Dying – újabb klipdal az új albumról
jún. 7., 14:18
Peter Gabriel – dalok a két évtized után érkező i/o albumról, Brian Eno közreműködésével
jún. 5., 5:16
Thom Yorke a brit zeneszerző-producer Clark új Sus Dog albumán – a Budapest Art Orchestra kíséretével
máj. 26., 18:47
Jungle – klipdalok a brit funk-soul tánczenekar új Volcano albumáról
máj. 24., 22:51