Beabadoobee: Space Cadet – új EP a 19 éves londoni gitáros-énekesnőtől
A Wolf Alice és The 1975 együttesek lemezcégénél, a Dirty Hit független kiadónál dolgozó pályakezdő előadók, a Pale Waves, The Japanese House és a Fülöp-szigeteki producer-énekes No Rome sorában most épp a szintén Fülöp-szigeteki származású 19 éves brit indie rock dalszerző-gitáros-énekesnő Beabadoobee az aktuális üdvöske, aki a friss She Plays Bass és I Wish I Was Stephen Malkmus klipdalai (no meg az utóbbi számban címszereplő Pavement-frontemberrel való múlt heti találkozása) után múlt éjszaka – négy nappal a tervezett megjelenés előtt – adta ki új EP-jét.

A hét éven át hegedülni tanuló, majd apjától kapott gitárján már saját dalokat író londoni Bea Kristi (polgári nevén: Beatrice Laus) 2017 őszén még csak Beaként tette közzé első akusztikus hálószobapop felvételeit, Coffee című szerzeményét és a Yeah Yeah Yeahs-frontcsaj Karen O Oscar-jelölt The Moon Song filmdalának feldolgozását a psych-pop énekes Oscar Langgal, aki társszerző-producerként a 2018-as Lice és Patched Up EP-in is besegített. Ez utóbbit Bea már Beabadoobee név alatt jelentette meg a Dirty Hit kiadónál, és tett rá egy elektromos gitáros dalt is zenekari hangszereléssel (If You Want To), amivel már jelezte, hogy a születése előtti egy-másfél évtizedben csúcson lévő indie rock és dream pop együttesek bűvöletében képzeli el hangzását (Pavement, Pixies, Belly, Lush, Slowdive, Cocteau Twins, The Pastels stb.). Ezen a vonalon ment tovább a 2019 tavaszán kiadott Loveworm EP-jével is, melyen a profi hangmérnök Joseph Rodgers mellett már a Vaccines-exdobos Pete Robertson (Sunan) is besegített neki társszerző-producerként, és szintén velük készült az űrbe való elvágyódást hirdető Space Cadet című legújabb EP-je is, melyet már rocktrió felállású koncertzenekarával játszott fel (She Plays Bass című sikerszámát konkrétan Eliana nevű basszusgitáros barátnőjéről írta), az Are You Sure nyitódal felvételénél pedig a fentebb már említett The 1975 frontembere, Matty Healy is közreműködött gitáron.
Az e pillanatban az amerikai hálószobapop-üdvöske Clairo előzenekaraként az Egyesült Államokban koncertező Beabadoobee új EP-jének fő szenzációja persze a Pavement vezére iránti rajongásáról szóló Bárcsak én lennék Stephen Malkmus! című szám, mely a múlt héten kapott klipet és pár nappal később a portlandi turnéállomáson maga a címszereplő Stephen Malkmus is személyesen gratulált az ifjú brit művésznőnek, sőt amint az alábbi Instagram-koncertvideón is látható, a nézőközönségben állva élőben is meghallgatta az ominózus dalt.
Think I’m starting to change
With the weeks and the days
Got this new blue-haired phase
I think I kinda like it, think I kinda like it
Yeah
Think I kinda like it
’Cause I get tired of the same shit
Got new hair, a new phase
I’m from outer space
And I’m pretty sure I’ll get used to it
Guess I’m tryna get by
‘Cause like the weather, I change with time
And I sit at home, cry to Pavement
I wish I was Stephen Malkmus
I wanted change, no one forced it
My hair is blue, it’s pretty obvious
That I kinda like it, think I kinda like it
Yeah
Think I kinda like it
‘Cause I get tired of the same shit
Got new hair, a new phase
I’m from outer space
And I’m pretty sure I’ll get used to it
Now I’ve changed, I’ve been feeling comfy
But now I’ve changed, I’ve been feeling lonely
‘Cause your photos suck, your brand is shit
You’re up your butt
You never really ask me how I am, ask me how I am
‘Cause I sit at home, cry to Pavement
I wish I was Stephen Malkmus
I wanted change, no one forced it
My hair is blue, it’s pretty obvious
That I kinda like it, think I kinda like it
Nice
Think I kinda like it
‘Cause I get tired of the same shit
Got new hair, a new phase
I’m from outer space
And I’m pretty sure I’ll get used to it
Fuck
.
az új Space Cadet EP másik klipdala, augusztus végén megjelent She Plays Bass:
Hey, won’t you call me back?
‘Cause I’ve been waiting for a text back
It hurts my brain
This chick who plays bass
She plays bass, she plays bass
Nothing matters ’cause we’re both in space
Pretty shit we could never date
She plays bass, she plays bass
Guess we’re both stuck in the same boat
The world doesn’t seem to get us though
You’re just stuck in space
Just playing your bass
She plays bass, she plays bass
Nothing matters ’cause we’re both in space
Pretty shit we could never date
She plays bass, she plays bass
She plays bass, she plays bass
Nothing matters ’cause we’re both in space
How I wish we could just date
So you could teach me how to be more like you
Wish I was more like you
Wish I was more like you
Wish I was more like you
.
az eredetileg október 18-ra bejelentett, ám meglepetésként már 14-én este közzétett teljes ötszámos Space Cadet EP itt hallható:
Are You Sure
I Wish I Was Stephen Malkmus
Sun More Often
She Plays Bass
Space Cadet
.
a dalszerző-gitáros-énekesnő korábbi megjelenései:
Loveworm EP (2019. április)
Disappear (videoklippel)
1999
Apple Cider
Ceilings
Angel
You Lie All The Time
Soren
.
Patched Up EP (2018. december)
Everest
Tired
Dance With Me (videoklippel)
Art Class
If You Want To (videoklippel)
Eighteen
The Way I Spoke
.
Lice EP (2018. március)
Home Alone
Bobby
Spacing Out
Angry Song
.
Susie May (2018. április – betétdal Bea pasijának, a klipben is látható Soren Harrisonnak a Can’t Buy Me Love kisfilmjéből)
Coffee (2017. november)
The Moon Song (2017. november – Karen O-feldolgozásduett a Pig név alatt is dolgozó Oscar Langgal)
.
ráadásként itt egy másik duett is Oscar Langgal, a Speed Dial az énekes 2018 májusában megjelent Silk debütalbumáról: