A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Betta Lemme: I’m Good – Sofi Tukker-tagokkal készült dal a montreali modell-énekesnőtől

2021. október 11., 20:41

Az 1993-as születésű olasz származású kanadai modell Betta Lemme (akinek beceneve az Elizabeth keresztnevéből jön) 2016-ban a Sofi Tukker amerikai dance-pop duóval közös Awoo klipdal társszerző-vendégénekesnőjeként kezdte zenei karrierjét, majd szólóban az olasz-francia-angol keveréknyelvű 2017-es Bambola slágerével és azonos című háromszámos EP-jével sikerült befutnia. Azóta is folyamatosan szállítja az újabb és újabb táncdalokat (Give It, Kick The Door, PlayI’m Bored), az utóbbi egy évben pedig már öt számot adott ki, melyek közül a legfrissebb, az angol címe kivételével francia szövegű I’m Good az eddigi legfülbemászóbb.

A dalait nagyrészt zongoráján komponáló Bette fő hatásai a hatvanas évekbeli olasz és francia varietésanzonoktól a hetvenes-nyolcvanas évek David Bowie/ABBA-popdalain  és a kilencvenes-kétezres évtized eurodance sikerein át a mai brit PC Music-producerekig terjednek – ez utóbbiak közül Danny L  Harle-lal készítette a tavaly őszi Mommy kislemezdalát, a LMBTQ+ büszkeség hónapjához igazított Girls című legutóbbi számát pedig Jennifer Decilveo amerikai producercsajjal, míg a most októberben megjelent I’m Goodnál régi barátai segédkeztek: a Knocks-tag Ben “B-Roc” Ruttner meg a Sofi Tukker duóból Tucker Halpern és Sophie Hawley-Weld (az utóbbi társszerzőként is). A szerelme után epekedő hősnő francia nyelven írt dalához egy lyric video érkezett, pár kisebb helyesírási hibával.

Mon cœur noir est froid comme Montréal
Peut pas trouver un amour agréable
Je n’sais pas quoi faire avec ces larmes
Viens t’en donc me chercher

Nuit froide tu m’apporte un peu de bleu
Comme mon cœur qui bat tout silencieux
Je ne trouve la vie en rose pas mieux
Que mes nuits seules et bleues

Ferme les lumières et dors un peu
Sans pеnser à toi, peau mervеilleuse
Et je tombe un peu plus amoureuse, ouais
Mais ça m’avance à quoi ?

Ah-ah, je n’sais pas, ah, je n’sais pas
Ah-ah, je n’sais pas pas-pas, I’m good
Ah-ah, je n’sais pas pas, ah, je n’sais pas
Ah-ah, je n’sais pas pas-pas, I’m good

Ferme les lumières et dors un peu
Sans penser à toi, peau merveilleuse
Et je tombes un peu plus amoureuse, ouais
Mais ça m’avance a quoi ?

C’est étrange
Imagine
Montréal
Jusqu’à Londres
Paris
À l’Italie
Je rêve de toi
Je pense à toi
Et tu verras
Un jour on serait ensemble
Mais pour le moment
I’m good

.
egy júniusi Instagram-videó az I’m Good mellett egy közelgő új Betta Lemme-EP novemberre várható I Love The Weekend című következő kislemezdalának (meg a Barbie Girl című 1997-es Aqua-slágernek) a zongorás előadásával:

Betta Lemme-kislemezdalok az elmúlt egy évből időben visszafelé: a Girls, a Ce Soir és a Cry 2021 első feléből . .

. . .és a brit PC Music-producer Danny L Harle-lal készített Mommy még tavaly októberből:

Lana Del Rey szereplése apja, a zongorista Rob Grant első lemezén
jún. 9., 9:16
PJ Harvey: I Inside The Old I Dying – újabb klipdal az új albumról
jún. 7., 14:18
Peter Gabriel – dalok a két évtized után érkező i/o albumról, Brian Eno közreműködésével
jún. 5., 5:16
Thom Yorke a brit zeneszerző-producer Clark új Sus Dog albumán – a Budapest Art Orchestra kíséretével
máj. 26., 18:47