Billie Eilish & Khalid: Lovely – videoklip a két fiatal amerikai popsztár duettjéhez
A brit zeneipari szakemberek szavazatai alapján az idei befutóesélyes előadókat még tavaly év végén összegyűjtő BBC Sound Of 2018 listán két tizenéves amerikai is szerepelt, akik hazájukban akkor már sztároknak számítottak: a féltucat sikeres klipdallal és az azok köré épült Don’t Smile At Me című EP-vel már bizonyító ezüstszőke frizurás Los Angeles-i popénekesnő Billie Eilish és a 2017 legjobb lemezei közt jegyzett milliós eladású American Teen debütalbumával befutott fekete R&B-énekes Khalid – akik most egy videoklipet kapó duettben is egyesítik erőiket.

Az 1998. február 11-én született Khalid Donnel Robinson a Lorde-producer Joel Little-lel készítettt Young Dumb & Broke gimislágere és American Teen sikeralbuma óta eltelt egy évben szerepelt már Charli XCX sztárparádés Boys klipjében és Calvin Harris Funk Wav Bounces Vol. 1 lemezén, beszállt a Lorde-féle Homemeade Dynamite remixébe SZA és Post Malone társaságában, sőt az idei Grammy-gálaesten is ott énekelt Alessia Cara és Logic mellett az öngyilkosságok megelőzéséért kampányoló 1-800-273-8255 című közös slágerükben, majd a Fifth Harmony egyik énekesnőjével, Normanival adott egy duettet a Love, Simon filmzenealbumra – és ezután következett a Billie Eilish-kollaborációja.
Ami a 2001. december 18-án született Billie Eilish Pirate Baird O’Connellt illeti, ő színész-zenész-producer bátyjával, Finneas O’Connell-lel közösen készíti finom elektropop alapú számait, és most ez a Khaliddal írt és felvett Lovely duett (mely a depresszió elleni küzdelemről szól) már az idén várható első igazi albumát harangozza be. A hegedűvel díszített dalban magát az énekesnőt hallhatjuk zongorázni.
Thought I found a way
Thought I found a way out (found)
But you never go away (never go away)
So I guess I gotta stay now
Oh, I hope some day I’ll make it out of here
Even if it takes all night or a hundred years
Need a place to hide, but I can’t find one near
Wanna feel alive, outside I can’t fight my fear
Isn’t it lovely, all alone
Heart made of glass, my mind of stone
Tear me to pieces, skin to bone
Hello, welcome home
Walking out of time
Looking for a better place (looking for a better place)
Something’s on my mind
Always in my head space
But I know someday I’ll make it out of here
Even if it takes all night or a hundred years
Need a place to hide, but I can’t find one near
Wanna feel alive outside I can’t fight my fear
Isn’t it lovely, all alone
Heart made of glass, my mind of stone
Tear me to pieces, skin to bone
Hello, welcome home
.
Khalid februári Love Lies duettje a Fifth Harmony-tag Normanival a Love, Simon (Kszi, Simon) filmzenelemezre. . .
. . . és két tavaly nyári kollaborációja:
Logic feat. Alessia Cara & Khalid: 1-800-273-8255
Calvin Harris feat. Future & Khalid: Rollin
.
Billie Eilish legutóbbi felvétele a Bitches Broken Hearts volt március végén. . .
. . .ez itt pedig egy összeállítás az ifjú énekesnő korábbi dalaiból, némelyik videoklippel együtt – a 2017 augusztusában piacra került Don’t Smile At Me EP nyolcszámos alapkiadása, megtoldva egy Vince Staples-kollaborációval:
Billie Eilish: Don’t Smile At Me (EP, 2017)
Copycat
Idontwannabeyouanymore
My Boy
Watch
Party Favor
Bellyache
Ocean Eyes
Hostage
+
&burn (feat. Vince Staples)
.
az EP-re fel nem került 2016-as Six feet Under kislemezdal, melyet bátyjával együtt énekel:
.
a Bellyache élőben Jimmy Fallon egyik márciusi műsorában. . .
. . .ahol a backstage-ben Billie Eilish a fivérével, Finneas O’Connell-lel a Strokes Call Me Back című 2011-es dalát is előadta:
.
Billie és Finneas a Michael Jackson-féle Bad feldolgozásával az ausztrál Tripje J rádió egyik idei Like A Version műsorában:
Billie Eilish e heti találkozása egyik nagy példaképével, Lana Del Rey-jel a az ASCAP Pop Awards gáláján: