Björk-dalok az izlandi Hamrahlíð énekkórus új albumán
Az izlandi énekesnő Björk a 2017-es Utopia nagylemeze és annak 2019-es Cornucopia koncertműsora óta csak közreműködésekkel jelentkezett: a svéd Fever Ray-nek készített tavalyi This Country Makes It Hard To Fuck duettremixben és a venezuelai DJ-producer Arca idei KiCk i albumának Afterwards című számában – és most még a fentebb említett legutóbbi lemezén és turnéján szereplő 52 tagú reykjavíki énekkórusnak, a Hamrahlíðarkórinn-nak a decemberre bejelentett albumán is jegyez két kollaborációt.

Az 1943-as születésű Þorgerður Ingólfsdóttir 1967-tól kereken ötven éven át vezette a reykjavík Hamrahlíð gimnázium kórusát, de közben 1982-ben megalapította az egykori tanulókból álló Hamrahlíðarkórinnt is, melyet azóta is karmesterként irányít. Az évek során mintegy 2500 énekes fordult meg a keze alatt, köztük Björk is, aki 16 évesen volt a kórus tagja – és olyan jó emlékeket őrzött azokból az időkből, hogy legutóbbi Utopia albumának felvételéhez hajdani mentorától és kórusának aktuális felállásától kért vokális kíséretet, sőt a kapcsolódó Cornucopia turné összes állomására meghívta őket, nemcsak saját műsorához, de még előzenekarnak is.
A fenti backstage-fotón a tavaly decemberi turnézáró stockholmi koncert klímaaktivistái körében látható Björk és Þorgerður néni közös munkája a Hamrahlíð kórus új lemezén is folytatódott: a 2020. december 4-én megjelenő Come And Be Joyful album alapját a Cornucopia turné előzenekari programja képezi izlandi népdalokkal és két olyan Björk-szerzeménnyel, melyeket maga az énekesnő már régóta nem ad elő élőben. A 2004-es Sonnets és 2011-es Cosmogony dalokból született „kollaborációs feldolgozások” a lemezen Björk külön a kórusnak készített hangszerelésében szerepelnek – és az utóbbi itt már hallható is beharangozó számként.
összevetésként a dal eredetije az énekesnő 2011-es Biophilia nagylemezéről:
Heaven, heaven’s bodies
Whirl around me, make me wonder
And they say back then our universe was an empty sea
Until a silver fox and her cunning mate
Began to sing a song that became the world we know
Heaven, heaven’s bodies
Whirl around me, make me wonder
And they say back then our universe was a cold black egg
Until the god inside burst out and from its shattered shell
He made what became the world we know
Heaven, heaven’s bodies
Whirl around me, make me wonder
And they say back then our universe was an endless land
Until our ancestors woke up and before they went back to sleep
They carved it up into the world we know
Heaven, heaven’s bodies
Whirl around me make me wonder
And they say back then our universe wasn’t even there
Until a sudden bang and then there was light, was sound, was matter
And it all became the world we know
Heaven, heaven’s bodies
Whirl around me and dance eternal
.
a lemezre kerülő másik Björk-kompozíciónak, az E. E. Cummings-versre épülő Sonnetsnek az eredetije az énekesnőtől 2004-ből:
.
a kórus új Come And Be Joyful albumának teljes számlistája az alábbi Bandcamp-lejátszón:
.
egy részlet Björk és a Hamrahlíð kórus tavalyi Cornucopia koncertműsorából:
.
ráadásként itt van Björk teljes 2017-es Utopia albuma is, a Þorgerður Ingólfsdóttir vezényelte Hamrahlíðarkórinn kórusvokáljaival:
1. “Arisen My Senses”
2. “Blissing Me”
3. “The Gate”
4. “Utopia”
5. “Body Memory”
6. “Features Creatures”
7. “Courtship”
8. “Loss”
9. “Sue Me”
10. “Tabula Rasa”
11. “Claimstaker”
12. “Paradisa”
13. “Saint”
14. “Future Forever”