Bladerunnaz 25 – A világ legjobb drum&bass bulija ma Budapesten lesz
Február 23. péntek éjjel második felvonásához érkezik a negyedszázada működő basszuskrú szülinapi bulikája. Múltba rave-edő line upot állított össze a jeles alkalomra a brigád, de olyat, amitől se szem, se atlétatrikó nem maradhat szárazon. Akad még néhány jegy, ha most jönnél rá, hogy visszanéznél a kétezres évek elejére.
Ide a rozsdás bökőt, hogy 25 éve, azon a bizonyos hideg, februári napon blédék első partyján a sorban állva senki nem gondolta volna, hogy 2024-ben ugyanazt fogja csinálni – csak már esetleg a felnőtt gyerekével együtt: alig várja, hogy a Bad Company a húrok közé csapjon.
Most pénteken a szórakoztatást a Fenomén, DJ Marky kezdi Stamina MC-vel. Ha a két csávó semmi mást nem csinált volna életében a mellékelt számon kívül, akkor is szobrot érdemelnének, de szerencsére csinált. Brazil barátunk például majd mindennap élőben mixel orbitális vinyl gyűjteményéből a neten, hogy az Isten tartsa meg jó szokását, a kezeit csókoljuk érte!
Igencsak össze kell majd kapnia magát a Bad Company-nak, ha hiánytalanul akarja az összes slágerét lejátszani a kritikus tömegnek, de szerencsére az utánuk következő Total Science is be tud nevezni a „Ki írt nagyobb d&b himnuszt?” versenybe. Erre a trackre elég sok szavazat szokott érkezni…
A Loxy Ink páros, ahogy DJ Lee kollégájuk is, jó párszor elfenekelte már a Budapest massive-ot az elmúlt évtizedekben, kölcsönösen hálásak lesznek ezért a felek egymásnak ezúttal is.
A bulin utolsónak egy kedves (név)rokon áll a pultba: a jungle hagyományőrző Bladerunner próbálja majd megnyugtatni a kedélyeket, borítékolhatóan kevesebb, mint több sikerrel.
Nagy menet lesz.
(Előkerült egy galéria az 1999. február 19 -i buliról: hátha megtalálod aput/anyut, vagy saját magadat :D)
Időpont: 2024. február 23.
Helyszín: Akvárium Klub, NagyHall