Bleachers: Don’t Take The Money – közös dal Lorde-dal +FRISSÍTÉS: videoklip Lena Dunham rendezésében
A húszéves új-zélandi dalszerző-énekesnő Lorde idén június 16-án tér vissza Melodrama című második albumával, melyen társszerző-producerként a Fun. együttes gitáros-billentyűs-vokalistája, a Bleachers-frontember Jack Antonoff a fő segédje – a szemüveges zenész a Green Light klip WC-jelenetében is feltűnt billentyűsként és a lemez Liability című második beharangozó számát is együtt adták elő a múlt havi Saturday Night Live-fellépésen. Most egy újabb közösen írt és rögzített számuk is megjelent: a Bleachers június 2-re bejelentett Everybody Lost Somebody című második albumának első kislemezdalában, a Don’t Take The Money-ban Lorde társszerzőként és énekhangjával is szerepel.

Az 1984-es születésű Antonoff a Csajok tévésorozattal elhíresült Lena Dunham pasija, és 2014-ben indított Bleachers projektjével is a női nem nagy barátja: a még ugyanabban az évben kiadott Strange Desire debütalbumon Yoko Ono és Grimes volt a két vendéghang (az utóbbival 2015 tavaszán egy külön dalt is készített barátnője tévésorozatához Entropy címmel), majd a Bleachers-lemez teljes anyagát újravette olyan énekesnőkkel, mint Sia, MØ, Carly Rae Jepsen, Charli XCX, Sara Bareilles, Tinashe, a Bangles-vezér Susanna Hoffs, a Dixie Chicks-frontcsaj Natalie Maines vagy a Lucius-lányok (ebből lett a Terrible Thrills, Vol. 2 című kiegészítő kiadvány 2015 őszén).
A második Bleachers-sorlemez, az Everybody Lost Somebody album 2017. június 2-án, Lorde lemezmegjelenése előtt két héttel kerül piacra, és az első beharagozó dalként tegnap kiadott nyolcvanas évek hangzású Don’t Take The Money-ban a társszerzőként besegítő énekesnő hangja 2:30-tól hallható tisztán.
FRISSÍTÉS: a dalhoz május 2-án videoklip is érkezett, Lena Dunham rendezésében!
Somebody broke me once
Love was a currency
A shimmering balance act
I think that I laughed at that
And I saw your face and hands
Coloured in sun and then
I think I understand
Will I understand?
Will we fight, stay up late?
In my dreams I’m to blame
Different sides of the bed
Roll your eyes, shave my head
Now we’re stuck in the storm
We were born to ignore
And all I got is a chance to just sit
(I’m in love and you’ve got me, runaway)
You steal the air out of my lungs, you make me feel it
I pray for everything we lost, buy back the secrets
Your hand forever’s all I want
Don’t take the money
Don’t take the money
I slept on my own those nights
Was still in my parent’s house
And I cut off my t-shirt sleeves
And claim a new continent
‘Til I saw your face and hands
Covered in sun and then
I think I understand
Will I understand?
Will we fight, stay up late?
In my dreams I’m to blame
Different sides of the bed
Roll your eyes, shake my head
Now we’re stuck in the storm
We were born to ignore
And all I got is a chance to just sit
(I’m in love and you’ve got me, runaway)
You steal the air out of my lungs, you make me feel it
I pray for everything we lost, buy back the secrets
Your hand forever’s all I want
Don’t take the money
Don’t take the money
(I’m in love and you’ve got me, runaway)
When you’re looking at your shadow
Standing on the edge of yourself
Praying on the darkness
Just don’t take the money
Dreaming of an easy
Waking up without weight now
And you’re looking at the heartless
Just don’t take the money
.
FRISSÍTÉS: április 17-én kaptunk az új Bleachers-lemezről Hate That You Know Me címmel egy újabb beharangozó számot is, mely már nem Lorde-dal, hanem egy másik ifjú dalszerző-énekesnő, az amerikai Julia Michaels (született: Julia Carin Cavazos, 1993) társszerzői segítségével és a kanadai Carly Rae Jepsen vokális közreműködésével készült…
. . . és időközben az album borítója mellett a számlistája is nyilvánosságra került!
Bleachers: Gone Now (2017)
Dream Of Mickey Mantle
Goodmorning
Hate That You Know Me
Don’t Take The Money
Everybody Lost Somebody
All My Heroes
Let’s Get Married
Goodbye
I Miss Those Days
Nothing Is U
I’m Ready To Move On/Mickey Mantle Reprise
Foreign Girls
.
a Bleachers legutóbbi klipje a 2014-es Strange Desire debütalbum Like A River Runs című számának 2015-ös verziójához készült. . .
. . .és a 2015 júniusában megjelent azonos című című EP-n a dalnak már a Sia által énekelt női változata is szerepelt. . .
. . . ami aztán 2015 szeptemberében átkerült a Terrible Thrills, Vol. 2 albumra is további énekesnőkkel újravett Bleachers-számok társaságában – ez itt például a Rollercoaster slágerdal Charli XCX-verziója, összevetésként az eredetivel: