A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Bloc Party: Hymns – új album az idei Szigeten is fellépő új felállástól

2016. január 26., 21:29

A londoni Bloc Party az első három nagylemezének (Silent Alarm – 2005, A Weekend In The City – 2007, Intimacy – 2008) dalait már a 2009-es Szigeten is bemutathatta élőben, majd pár évre leállt, a visszatérő 2012-es Four című album egy éven át tartó turnéjának végére pedig már tényleg szét is esett. A kép két szélén látható alaptagok, a nigériai származású meleg gitáros-énekes Kele Okereke és a szólógitáros Russell Lissack 2015 nyarán két új zenésszel indították újra az együttest, mely már az idei Szigetre is bejelentkezett – egy itt már megjelenés előtt hallható új albummal.

A 2000-es évtized első felének brit indie rock/posztpunk reneszánszából (The Libertines, Franz Ferdinand, Maxïmo Park, The Rakes, The Futureheads, Editors, Arctic Monkeys stb.) az egyik legerősebb kezdéssel kitűnő, elsősorban a Cure hetvenes évek végi periódusát megidéző Bloc Party a védjegyszerű feszes hangzását a pengeéles gitárok mellett a színtér egyik legjobb dobosának, a kínai származású Matt Tongnak köszönhette – a Hymns című új lemezen az ő hiánya a legfeltűnőbb (egy YouTube-on talált 21 éves lányka, Louise Bartle dobol helyette, míg a kilépését hivatalosan csak 2015 áprilisában bejelentő Gordon Moakes basszusgitáros posztjára egy amerikai zenész, Justin Harris érkezett a Menomena együttesből).

blocparty-hymns

A legnagyobb meglepetés mégiscsak a fő dalszerző frontember által meghatározott új irányvonal: az elmúlt bő egy évtizedben számos tánczenei előadóval (The Chemical Brothers, Tiesto, Hercules & Love Affair, Sub Focus stb.) kollaboráló és zenekara leállásai idején egy-egy elektronikus alapú szólóalbumot (The Boxer – 2010, Trick – 2014)  is kiadó Kele a Hmyns című új Bloc Party-nagylemez beharangozó számául még a szintis-diszkós lüktetésű The Love Withint választotta, de a teljes albumot hallgatva hamar kiderül, hogy ezúttal nagyon visszafogott és spirituális hangulatban van. Ezzel a radikális hangzásváltással együtt – a tagcserék mellett – ez már tényleg egy teljesen más zenekar, mint eredeti felállásában volt.

a január 29-én piacra kerülő Bloc Party-nagylemez az alábbi lejátszón már a megjelenés előtt végighallgatható:

1. The Love Within
2. Only He Can Heal Me
3. So Real
4. The Good News
5. Fortress
6. Different Drugs
7. Into The Earth
8. My True Name
9. Virtue
10. Exes
11. Living Lux

.
az új felállás élőben egy tavaly októberi BBC-koncerten, ahol már az Exes című új szám is elhangzott:

Song For Clay (Disappear Here)
Banquet
The Good News
-interview-
Octopus
Exes
This Modern Love

.
összvetésként itt a régi felállás egyik csúcsdalának számító 2004-es Banquet a 2005-ös hivatalos klippel. . .

blocparty00s2

. . . és egy megunhatatlan 2006-os rajongói videóval:

Szerző:
Címkék: ,
A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39