A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Blondie: Long Time +FRISSÍTÉS: videoklip a Blood Orange közreműködésével készült dalhoz

2017. március 22., 13:06

A Blondie május 5-én érkező új albumához, az art-rock sztárproducer John Congletonnal felvett Pollinatorhoz sok híres zenészbarát hozzájárult (Joan Jett, Laurie Anderson és a Strokes-gitáros Nick Valensi szereplése mellett dalszerzőként még Sia és Charli XCX is), és most már három számot is hallhatunk a lemezről: a TV On The Radio-tag Dave Sitekkel írt Fun klipdal és a Smiths egykori zeneszerző-gitárosától, Johnny Marrtól kapott My Monster után ma megjött a Long Time is, melyben Debbie Harry énekesnőnek Dev Hynes volt a szerzőtársa (akinek tavalyi Blood Orange-albumán is volt közös felvételük, és azóta már Nile Rodgers társaságában is stúdióztak).

A fenti fotón a Blondie-gitáros Chris Stein, a veterán funk gitáros-producer Nile Rodgers és Debbie mellett Dev a kép jobb szélén látható tavaly októberben (a Rodgers elmondása szerint együtt írtak és rögzíttek valamit, ami még titok), de addigra a 71 éves énekesnő és az 1985-ös londoni születésű multiinstrumentalista-producer-dalszerző-énekes már túl volt pár kollaboráción: a 2016 legjobb lemezei közt jegyzett Blood Orange-album (Freetown Sound) egyik számában, a funkos E.V.P.-ben Debbie kapta az egyik versszakot, most pedig végre hallhatjuk az új Blondie-nagylemezre írt közös szerzeményüket, a Long Time című klassz szintis pop-rock dalt is, mely bizonyos pontjain még a zenekar legnagyobb slágerének, az 1978-as Heart Of Glassnak a motívumait is megidézi.

FRISSÍTÉS: a dalhoz április 19-én videoklip is érkezett!

.
összevetésként itt a Blondie 1978-as Heart Of Glass diszkóslágere is:

.
mutatóba itt van Blood Orange teljes tavalyi Freetown Sound albuma is, melynek E.V.P. című dalában Debbie Harry 1:22-től énekel:

.
az új Blondie-lemez borítója és számlistája:

Blondie: Pollinator (2017)

01 Doom Or Destiny
02 Long Time
03 Already Naked
04 Fun
05 My Monster
06 Best Day Ever
07 Gravity
08 When I Gave Up On You
09 Love Level
10 Too Much
11 Fragments

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39