A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Blood Orange: Angel’s Pulse – az új mixtape-en Toro y Moi és Arca + szereplések Mariah Carey-vel

2019. július 12., 19:30

A dalszerző-producer-énekes Dev Hynes a Freetown Sound (2016) és Negro Swan (2018) című Blood Orange-sorlemezei után az utóbbihoz most egy mixtape-nek nevezett kiegészítő albumot is közzétett: az áprilisban James Corden tévéműsorában debütált két új szerzeménye mellett 12 további számot tartalmazó Angel’s Pulse-ra olyan vendégeket hívott, mint Toro y Moi, a Porches-frontember Aaron Maine, az R&B-sztár Tinashe, a csellista-énekesnő Kelsey Lu, a venezuelai producer Arca vagy a texasi Brockhampton-rapper Joba – időközben pedig még Mariah Carey-vel is többször szerepelt együtt.

Az 1985-ös londoni születésű New York-i multiinstrumentalista-producer a saját elmondása szerint sokkal több dalt rögzít, mint amennyit rendesen meg tudna jelentetni: a lemezkiadványai között összedob fennmaradó és újonnan készülő felvételeiből mixtape-szerű szabadabb szerkezetű összeállításokat, amiket aztán barátoknak – vagy akár az utcán vadidegeneknek – osztogat, de ezúttal úgy döntött, hogy a legújabbat hivatalos formában is publikálja. Az indie múltját idéző shoegaze gitároktól a rapbetétektől a dancehall hangmintákig terjedő, sokszor a kilencvenes évek hangulatait idéző eklektikus Angel’s Pulse a származási helyeit tekintve is sokrétű: a Baby Florence című szerzemény Firenzében, a Berlin a német fővárosban készült, más dalok egy Los Angelesben bérelt házban vagy Helsinkiben, míg a Dubaiban befejezett Take It Back című számhoz Arca a spanyol nyelvű énekrészeit Londonból küldte át – magát a végleges keverést pedig a New York-i Electric Lady stúdióban végezte Dev.

az Angel’s Pulse beharangozó videója a trinidadi származású meleg R&B-énekes Ian Isiah szereplésével:

.
FRISSÍTÉS: a Benzo című dal saját rendezésű klipjében Dev Hynes szintén Ian Isiah társaságában szerepel!

FRISSÍTÉS 2: a Dark & Handsome című szám október végén kapott szintén saját rendezésű videót, 2:10-től Toro y Moi vendégszereplésével!

.
a mixtape teljes 14 számos anyaga:

I Wanna C U
Something To Do
Dark & Handsome (feat. Toro y Moi)
Benzo
Birmingham (feat. Ian Isiah & Kelsey Lu)
Good For You (feat. Justine Skye)
Baby Florence (Figure)
Gold Teeth (feat. Gangsta Boo, Project Pat & Tinashe)
Berlin (feat. Ian Isiah & Porches)
Tuesday Feeling (Choose To Stay) (feat. Tinashe)
Seven Hours Part 1 (feat. BennY RevivaL)
Take It Back (feat. Arca, Joba & Justine Skye)
Happiness (feat. Ian Isiah)
Today

.
Dev márciusban Mariah Carey koncertjén a rapper Slick Rickkel az énekesnő tavaly év végi Caution albumára írt Giving Me Life-ban. . .

. . .és július 1-jén az az Instagram új videoplatformján, az IGTV-n indult Moment With Mimi sorozat első adásában telefonbetyárkodva:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39