A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Brandon Flowers: Can’t Deny My Love – a Killers vezére újra szólóban +FRISSÍTÉS: a dal videoklipje!

2015. március 23., 21:45

Az új Florence + The Machine- és Muse-videókkal egy időben megérkezett az első beharangozó dal a Killers frontemberének új szólóalbumáról is. A dalszerző-billentyűs-énekes Brandon Flowers már 2010-ben is kiadott egy szólólemezt Flamingo címmel, majd anyazenekarának visszatérő Battle Born albuma és turnéja után az azonos nevű nevadai stúdiójukban egy második szólóanyagot is felvett, és erről a május 18-ra ígért The Desired Effect című új lemezről elsőként most a Can’t Deny My Love-ot mutatja be.

Míg az 1981-es születésű frontember az első szólólemezét három neves producer, Stuart Price, Daniel Lanois és Brendan O’Brien bevonásával rögzítette, addig most Ariel Rechtshaid (Vampire Weekend, HAIM, Sky Ferreira stb.) volt az egyetlen producertársa, az anyag keverését pedig a Killersnek is besegítő veterán hangmérnök Alan Moulder végezte. Ma megérkezett az albumborító mellé a számlista is, és már azt is tudhatjuk, hogy a következő kislemezdal a Still Want You lesz, melyhez Warren Fu rendez klipet, de addig is már itt a nyolcvanas éveket idézően bombasztikus Can’t Deny My Love, melynek ma éjszaka a BBC adón Annie Mac rádióműsorában volt a hivatalos premierje:

FRISSÍTÉS: a Can’t Deny My Love néhány órával később a YouTube-ra is felkerült hivatalos formában!

az új album dalaihoz eddig közzétett kis beharangozó videók:

a Can’t Deny My Love élő előadása március 14-én a mexikói Vive Latino 2015 fesztiválon:

a teljes mexikói fesztiválfellépés:

1:00 Crossfire.
5:30 Magdalena.
9:00 Jilted Lovers & Broken Hearts.
14:00 Hard Enough.
18:25 Jenny Was A Friend Of Mine (reprise)
22:10 Read My Mind.
26:50 Human.
31:00 Simply Irresistible (Robert Palmer-feldolgozás)
35:25 Swallow It.
38:15 Can’t Deny My Love.
42:15 Only The Young.
46:40 Mr. Brightside (Jacques Lu Cont-remixverzió)

.
az új album számlistája és borítója:

Brandon Flowers: The Desired Effect (2015)

Dreams Come True
Can’t Deny My Love
I Can Change
Still Want You
Between Me and You
Lonely Town
Diggin’ Up the Heart
Never Get You Right
Untangled Love
They Way It’s Always Been

brandon-album

az első kislemez borítója:

brandon-single

FRISSÍTÉS 2: Brandon Flowers a dalpremier éjszakáján a Can’t Deny My Love-ot élőben is előadta Jimmy Fallon műsorában, és egy web exclusive videóban a szám születéséről is részletesen mesélt!

.
FRISSÍTÉS 3: egy héttel a dalpremier után a Can’t Deny My Love-hoz egy pazar gothic videoklip is érkezett Robert Schober (Roboshobo) és Pat Scola rendezésében, Evan Rachel Wood és a Psychedelic Furs-frontember Richard Butler szereplésével, Az ifjú Brown gazda című 1835-ös Nathaniel Hawthorne-novella nyomán!

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39