A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Brittany Howard-dalok Childish Gambino-, Michael Kiwanuka-, Bon Iver- és Little Dragon-átdolgozásai

2021. július 20., 22:27

Az amerikai színész-rapper-énekes Donald Glover, azaz Childish Gambino a 2016-os Awaken, My Love! csúcsalbuma meg a 2018-as This Is America, Summertime Magic és Feels Like Summer kislemezdalai után 2019-ben Beyoncéval és Jay-Z-vel kollaborált (Mood 4 Eva) és Rihanna társaságában forgatott zenés filmet (Guava Island), 2020-es 3.15.20 meglepetésalbumán pedig olyan vendégei voltak, mint Ariana Grande, 21 Savage és két fekete gitáros-énekesnő, Khadja Bonet és Ink. Most egy harmadikkal, az Alabama Shakes-frontcsaj Brittany Howarddal is összedolgozott Jaime szólólemezének sztárparádés kísérőalbumán.

A 2009-2018 közti működésével négy Grammy-díjat nyerő Alabama Shakes soul-blues-rock kvartett (illetve a garázs-rock’n’roll Thunderbitch és folkos Bermuda Triangle projektek) után Brittany 30 évesen adta ki első szólóanyagát: a 2019 legjobb albumai közt ünnepelt Jaime nagylemez az eddigi legszemélyesebb és legváltozatosabb munkája lett, melynek klasszikus soul hangzású Stay High című számával az idei Grammy-gálaesten is nyert egy díjat a legjobb rockdal kategóriában – és a mai napon pont ebből kaptunk egy Childish Gambino-átdolgozást, melyet Donald Glover a dzsesszzongorista James Francies produceri segédletével rögzített!

Brittany Howard a Jaime album mellé ugyanis 2021. július 23-ra Jaime Reimagined címmel egy kísérőlemezt is bejelentett, melyhez Donald Glover/Chidish Gambino mellett olyan további híres kollégáktól kért remixeket és feldolgozásokat, mint a New York-i soul-pop/R&B díva Emily KingSyd az Internet együttesből, a brit billentyűs-énekesnő Laura Mvula, a sztárrapper Common, az angol Jungle tánczenekar, az atlantai EarthGang hiphopduó, a Bon Iver-főnök Justin Vernon, a svéd Little Dragon popkvartett, a kanadai BadBadNotGood dzsesszistái, a fekete folk-soul-rocker Michael Kiwanuka és két szintén londoni producer, Fred again.. (Fred Gibson) és Joy Anonymous (Henry Counsell).

A fenti illusztris közreműködői listán szereplő nevek második felétől már hallhatjuk is a közreműködéseket, a 13 számos anyagból a ma érkezett Childish Gambino-átdolgozás ugyanis már a hetedik beharangozó felvétel.

.
a Jaime Reimagined gyűjteményes album eddig közzétett átértelmezései. . .

Presence (Little Dragon Remix)
Tomorrow (BadBadNotGood Remix)
Stay High again.. (Fred again.. & Joy Anonymous Version)
Short And Sweet (Bon Iver Remix)
13th Century Metal (Michael Kiwanuka Version)
Goat Head (EarthGang Version)
Stay High (Childish Gambino Version)

. . . és teljes számlistája:

01 13th Century Metal (Michael Kiwanuka Version)
02 Goat Head (EarthGang Version)
03 Stay High (Childish Gambino Version)
04 Presence (Little Dragon Remix)
05 Short And Sweet (Bon Iver Remix)
06 Tomorrow (BadBadNotGood Remix)
07 Baby (Gitty Remix feat. Syd)
08 History Repeats (Georgia Anne Muldrow Geemix)
09 Georgia (J Most Remix) (feat. Emily King)
10 Stay High again.. (Fred again.. & Joy Anonymous Version)
11 He Loves Me (9th Wonder Remix feat. Common)
12 History Repeats (Jungle Remix)
13 Run To Me (Laura Mvula Version)

.
összevetésként az eredeti dalok Brittany Howard 2019-es Jaime szólólemezén:

01 History Repeats
02 He Loves Me
03 Georgia
04 Stay High
05 Tomorrow
06 Short And Sweet
07 13th Century Metal
08 Baby
09 Goat Head
10 Presence
11 Run To Me

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39