A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Buena Vista Social Club: Lost And Found – kiadatlan felvételek

2015. március 18., 20:12

Az 1996-ban felvett legendás Buena Vista Social Club-album veterán kubai sztárjai közül ma már csak a díva Omara Portuondo és a kép bal szélén látható Eliades Ochoa tartja a frontot: a másik gitáros-énekes Compay Segundo (1907–2003), Ibrahim Ferrer énekes (1927–2005) és a zongorista Rubén González (1919–2003) már mind elhunytak, ahogy a nagybőgős Orlando „Cachaíto” López is (1933–2009). Most azonban eddig kiadatlan felvételeken hallhatjuk mindegyiküket újra.

Az 1996-ban Ry Cooder amerikai gitáros-producer irányításával a havannai Egrem stúdióban felvett, 1997-ben megjelent, 1998-ban Grammy-díjat, 1999-ben Wim Wenders-dokumentumfilmet kapó Buena Vista Social Club veterán kubai zenészei a 2001-es első budapesti koncert idején még mind éltek (bár Compay akkor már külön utakon járt), aztán az újabb és újabb koncerteken már egyre kevesebben tértek vissza (közben fiatalabb halottaik is lettek: a turnézenekarból az ütőhangszeres Angá Díaz, az Ibeyi ikerlányok apja 45 évesen hunyt el 2006-ban). Az eredeti lemez születésének közelgő 20 éves évfordulója elé – és persze a túlélő tagok épp mostanában zajló Adiós búcsúturnéjához – igazított Lost And Found című új gyűjteményes lemez most mindannyiuk előtt tiszteleg eddig kiadatlan felvételekkel, melyek jó része az eredeti 1996-os stúdiózás idejéből és a turnézás ezredforduló körüli első pár évéből datálódik.

A Macusa című dalt például a szerző Compay Segundo együtt énekli és gitározza Eliades Ochoával (ahogy az ugyanakkor rögzített Chan chant is az eredeti albumon), Omara Portuondo a Lágrimas Negras sztenderdet szintén még 1996-ban vette fel Ochoával, akinek itt hallható szólószámait is az eredeti album felvételei idején készítette el (esténként, mikor már a többiek már hazamentek). Ibrahim Ferrer három koncertdala a 2000-es nagy turnéjáról származik, míg Angá Díaz és Cachaíto López kongás-nagybőgős kettőseit az utóbbi 2001-es szólóalbumának az idejéből valók. Rubén González utolsó szólóját a harsonás-zenekarvezető Jesus „Aguaje” Ramos egy befejezetlen lemezének felvételei idején rögzítették, a lemezt záró rövidke éneklését pedig az egyik első londoni koncertjén.

A Lost And Found március 23-án kerül a boltokba, de itt már megjelenés előtt meghallgatható:

FRISSÍTÉS: az album a World Circuit Records hivatalos YouTube-csatornáján!

1. „Bruca Manigua”
2. „Macusa”
3. „Tiene Sabor”
4. „Bodas De Oro”
5. „Black Chicken 37”
6. „Habanera”
7. „Como Fue”
8. „Guajira En F”
9. „Quiéreme Mucho”
10. „Pedacito De Papel”
11. „Mami Me Gustó”
12. „Lágrimas Negras”
13. „Como Siento Yo”
14. „Ruben Sings!”

Orlando ‘Cachaíto’ López és Angá Díaz a havannai Egrem stúdióban, 2001-es felvételeik idején:

a Lost And Found lemez beharangozó kisfilmje és borítója:

BuenaVista-lost

Lana Del Rey szereplése apja, a zongorista Rob Grant első lemezén
jún. 9., 9:16
PJ Harvey: I Inside The Old I Dying – újabb klipdal az új albumról
jún. 7., 14:18
Peter Gabriel – dalok a két évtized után érkező i/o albumról, Brian Eno közreműködésével
jún. 5., 5:16
Thom Yorke a brit zeneszerző-producer Clark új Sus Dog albumán – a Budapest Art Orchestra kíséretével
máj. 26., 18:47