A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Bukowski-est szombat este a Jókai Klubban

2021. november 26., 14:01

A Budapest 12-ik kerületében működő Jókai Klubban szombat este Charles Bukowski Vegyes felvágott című kötetében szereplő verseket ad elő Hajduk Károly színész. Az est egy háromrészes előadás-sorozat része: ma, november 26-án Petri György, 27-én, szombaton Bukowski, december 17-én, pénteken pedig Pilinszky János verseiben fürdethetjük meg a lelkünket a főváros legmagasabb pontján fekvő kultúrterében.


A szerkesztőnk, Pritz Péter fordításában 2013-ban megjelent Vegyes felvágott című kötetben az amerikai irodalom mára egyik legünnepeltebb alakjának, Charles Bukowskinak kései írásait olvashatjuk – verseket és novellákat vegyesen. Hajduk Károly színész az ebben a kötetben szereplő versekbe szeretett bele annyira, hogy az Andaxínházzal közösen színpadra viszik önálló Bukowski-estjét. A könyv jelen pillanatban már nem kapható, így aki még nem ismeri ezeket a verseket, az hiteles tolmácsolásban ismerkedhet meg velük, aki pedig ismeri, az duplán örülhet, mert Bukowskié mellett Hajduk Károly hangján is hallhatja ezeket a remekműveket.

„A jó vers olyan, mint a hideg sör” – mondja Bukowski, amivel maximálisan egyet tudunk érteni. Gyertek, rúgjatok be. Borral, (sörrel), költészettel vagy erénnyel, ahogy tetszik. De rúgjatok be.

Bevezetés a Vegyes felvágottba – Hajduk Károllyal:

„Egy jó vers olyan, mint a hideg sör” – Charles Bukowski versek

A Bukowski-est eseményoldala
Az Andaxínház Facebook-oldala.
További programok a Jókai Klubban.

A verseket fordította: Pritz Péter

Előadók:
Hajduk Károly

More von dir – cselló duó: Kertész Endre és Friderikusz Péter

Koncepció: Zsalakovics Anikó

„nekünk kell
a saját fényünkkel
a sötétséget
megvilágítani.
senki nem teszi
ezt meg
helyettünk.”

Charles Bukowski

november 27. 19.00
Jókai Klub, 1121 Budapest, Hollós út 5.