A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Charlie Haden legutolsó felvétele – fia zenekarának, a Spainnek az új albumán

2014. november 23., 14:06

Az idén nyáron elhunyt nagybőgős dzsesszlegenda Charlie Haden a legutolsó felvételét fiának, Josh Hadennek a slowcore zenekarával, a Spainnel készítette, melynek itt hallható új albumán három ikerlánya – az első közös lemezét idén Jack White kiadójánál megjelentető The Haden Triplets – közül a hegedűs-énekesnő Petra Haden is szerepel.

A híres country/folk zenészcsaládból származó, dzsesszkarrierje során Ornette Coleman, Archie Shepp, Don Cherry, Keith Jarrett és Pat Metheny is társaságában zenélő, a politikus kiállású Liberation Music Orchestra vezéreként Carla Bley-jel kollaboráló Charlie Hadennek mind a négy gyermeke zenész lett. Az 1971-es születésű hármasikrek közül a hegedűs-mandolinos Petra többek közt a Rentals és a Decemberists tagjaként is játszott (illetve a Foo Fighters 2006-os akusztikus fellépésein és az akkor készült Skin And Bone koncertalbumon is), a basszusgitáros-billentyűs Rachel is sok zenekarral fellépett már említett Rentalstól a Jimmy Eat Worldig (a Dead Can Dance-vezér Brendan Perry 2010-es szólóturnéján Budapestig is eljutott), a csellista Tanya pedig már nővérei That Dog nevű kilencvenes évekbeli rockzenekarának, majd később a Silversun Pickups együttesnek is besegített (bár ő inkább vizuálművészként ismert, no meg Jack Black feleségeként és gyermekei anyjaként). A legtehetségesebb Haden-utód azonban az 1968-as születésű Josh, aki dalszerző-basszusgitáros-énekesként immár két évtizede vezeti Spain nevű zenekarát, melynek már The Blue Moods Of Spain című debütalbumával instant klasszikust alkotott (az ezen a lemezen szerepelő Spiritual című szerzeményét később Johnny Cash, Pat Metheny, illetve Mark Lanegan és a Soulsavers kollektíva is feldolgozta).

spainband

A hipnotikusan lassú, megtört szívű dzsesszes éjszakai hangulatokban szomorkodó, borítóin kizárólag nőket szerepeltető slowcore/dream pop Spain első körben az ezredfordulóig működött folyamatosan, majd némi szünet (és a frontember Devoted című szólólemeze) után a 2010-es években újra elkezdett friss felvételekkel jelentkezni: a most novemberben megjelent Sargent Place immár a zenekar ötödik stúdióalbuma, és Josh-ék legjobb munkái közé tartozik. A szerző meghatározása szerint „szerelemről, szexről, halálról, az időről és Istenről szóló romantikus dalok” közül a From The Dust és The Fighter című számokban Petra Haden vokálozik (az utóbbiban hegedűn is közreműködik), de a legkülönlegesebb darab a You And I, mert itt Josh a basszustémát apjára bízta – és ez lett Charlie Haden utolsó felvétele, mielőtt július 11-én, 76 éves korában elhunyt.

az új Spain-album Love At First Sight című nyitódalának klipje, melyet a Los Angeles-i The Time Travel Martban forgattak:

itt együtt játszott az egész család, amikor a Charlie Haden Family & Friends név alatt megjelent 2008-as Rambling Boy albumra is szereplő Spiritual című Josh Haden-szerzeményt adták elő David Letterman műsorában:

a Spain 2013-as The Morning Becomes Eclectic Session című EP-jének alapját képező 40 perces fellépés a Haden nővérekkel közösen a Los Angeles-i KCRW rádióhasonló című műsorában:

beharagozó kisfilm a gitáros-producer Ry Cooderrel felvett és 2014 februárjában Jack White lemezkiadójánál megjelent címnélküli első The Haden Triplets-albumhoz, ahol a hármasikrek olyan country/folk dalokat énekelnek, melyeket még nagyszüleiktől tanultak:

a nővérek minikoncertje az amerikai NPR rádióhálózat irodájának könyves sarkában:

„Single Girl, Married Girl”
„Voice From On High”
„Slowly”
„Tiny Broken Heart”

ráadásként itt a He’s Kissing Christian című klipdal Petra és Rachel kilencvenes évekbeli együttesének, a gitáros-énekes Anna Waronkerrel és a dobos Tony Maxwell-lel alakított That Dognak az 1995-ös Totally Crushed Out! albumáról, melyen Tanya is közreműködött csellistaként:

http://www.hadentriplets.com
http://www.spaintheband.com

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39