Childish Gambino: Me And Your Mama +FRISSÍTÉS: Redbone – még egy dal Donald Glover új albumáról
Az 1983-as születésű amerikai komikus/színész Donald Glover eleinte komolytalan versenyzőnek tűnt Childish Gambino művésznéven kezdett rapkarrierjével, de néhány mixtape és 2011-es Camp című debütalbuma után a 2013-as Because The Internet már aranylemezt és két Grammy-jelölést ért – a 2014 őszén megjelent Kauai EP óta azonban nem állt elő több önálló anyaggal. A színészi karrierje felpörgött (a Mentőexpedíció után idén leszerződtették a 2017-re várható új Spider-Man filmhez, ő kapta a fiatal Lando szerepét a Star Wars-univerzum 2018-ra ígért Han Solo-filmjében, miközben Atlanta című őszi tévésorozata is szép sikert aratott), de a héten egy monumentális hatperces dallal egy új albumot is bejelentett decemberre.

A számait a svéd filmzeneszerző-producer Ludwig Göransson (Ludovin) segédletével készítő Glover 2015 elején már arról beszélt, hogy úgy érzi, végzett a Childish Gambino-fázisával, de mégis adott abban az évben pár koncertet, ahol meglepetésként egy új funk-soul dalt is bemutatott. A címbeli város hiphopszínterén játszódó Atlanta című idei tévésorozatának egyik októberi előzetesében már stúdióváltozatban is hallhattunk egy részletet a szóban forgó szerzeményből, most a héten pedig már a Me And Your Mama teljes hatperces verzióját is megkaptuk tőle az Awaken, My Love! címmel december 2-re bejelentett harmadik Childish Gambino-album beharangozó kislemezdalaként. Ez a Parliament/Funkadelic-, Prince-, OutKast– és Alabama Shakes-hatásokat egyaránt mutató betépett funk-soul szerelmesdal izgalmas új fejezetet ígér a pályáján.
a dal élő ősbemutatója 2015 júniusában a Bonnaroo fesztiválon:
a Me And Your Mama stúdióverziójának egy részlete 2016 októberében az Atlanta sorozat előzetesében:
.
FRISSÍTÉS: november 17-én Redbone címmel egy második – hasonlóan briliáns – soul-funk dal is érkezett az új albumról!
.
egy összeállítás korábbi Childish Gambino-felvételekből:
a Rocky szériába illeszkedő Creed: Apollo fia című 2015-ös bokszfilmhez írt Waiting For My Moment, melyben a filmzenét jegyző Ludwig Göransson nagyzenekari alapjain Donald Glover mellett Jhene Aiko énekesnő és a rapper Vince Staples is hallható:
Childish Gambino legutóbbi klipje 2015 januárjából, a 2014-es Kauai EP-ről való Sober videója Hiro Murai rendezőtől, akivel aztán Atlanta című tévésorozatát is együtt készítette:
a legutóbbi albumának, a 2013-as Because The Internetnek a szintén Hiro Murai által rendezett klipjei, a 3005, a Sweatpants és a brutális végű Telegraph Ave:
.
az új album számlistája és borítója:
Childish Gambino: Awaken, My Love! (2016)
1. „Me and Your Mama”
2. „Have Some Love”
3. „Boogieman”
4. „Zombies”
5. „Riot”
6. „Redbone”
7. „California”
8. „Terrified”
9. „Baby Boy”
10. „The Night Me and Your Mama Met”
11. „Stand Tall”