A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Jarvis Cocker & Chilly Gonzales: Room 29 – a Pulp-énekes új albumáról

2017. január 30., 0:46

Az utolsó albumával 2009-ben jelentkező Pulp-frontember Jarvis Cocker pár éve újra elkezdett felvételeket készíteni, a BBC-rádióműsorához (Friday 13th 2015), a Partisan című filmhez (Friday Night) és egy Neil Gaiman-tévésorozathoz (Likely Stories), de közben egy nagyobb színházi projekten is dolgozott Chilly Gonzales (született: Jason Charles Beck, 1972) társaságában: a bohém kanadai zongorista a május 2-re meghirdetett budapesti szólókoncertje előtt Hamburgban, Berlinben és Londonban mutatja be Cockerrel a Room 29 című közös multimédia-produkcióját – a március 17-én megjelenő albumuk számaiba pedig már most belehallgathatunk.

Cocker már 2002-ben meghívta Gonzalest egy Pulp-koncert előzenekari posztjára, de csak 2006 táján haverkodtak össze, mikor már mindketten Párizsban éltek. Első közös szerzeményeiket 2009-ben komponálták (a Francophobia című dalukat abban az évben élőben is előadták együtt, a Fucking On Heroint pedig a Felhangolva című 2010-es Russell Brand-filmvígjátékhoz írták), de 2012-től már elkezdtek agyalni a Château Marmont nevű legendás Los Angeles-i kastélyszálloda 29-es szobája és annak hajdani lakói (köztük Jean Harlow és Howard Hughes) ihlette zenés színpadi produkciójukon, melyben a közösen írt és előadott dalciklus mellett szerepet kapnak táncosok, háttérvetítésen régi hollywoodi filmek részletei és David Thomson filmtörténész kommentárjai – sőt még nézőket is színpadra hívnak a közönségből.

A két szerző a Room 29 című multimédia projekt hanganyagát egy párizsi stúdióban lemezre is vette a hamburgi Kaiser Quartett vonósaival, a fuvolista Nathalie Hauptmannal, a kürtös Hasko Kroegerrel és Maud Techa szopránénekesnővel kiegészülve – az album a patinás német Deutsche Grammophon klasszikus zenei kiadónál jelenik meg március 17-én, és aznap indul a bevezetőben említett nyugat-európai városokat érintő színházi miniturné is.

a Room 29 beharangozó videója:

az album fehér alapú borítója és számlistája az Apple Music lejátszóján, ahol már mindegyik felvételbe belehallgathatunk:

FRISSÍTÉS: a Tearjerker című dal és annak The Tearjerker Returns című instrumentális repríze már a YouTube-on is!

.
Jarvis Cocker és Chilly Gonzales 2014 végétől élőben már adtak némi ízelítőt a közönségnek a készülő Room 29 projektből – itt például pár percig sztoriznak a Tearjerker című dal felkonferálása előtt. . .

. . .itt pedig a közönség egy tagjának adnak színészi feladatot egy zenei témához, miután a kísérővetítésen David Thomson filmtörténész elemzését hallhattuk Humphrey Bogartról A hosszú álom című 1946-os Howard Hawks-filmben:

.
a zongorista és az énekes néhány korábbi közös produkciója:

az amerikai zenés színház legendás zeneszerző-szövegírója, Stephen Sondheim előtt tisztelgő Six By Sondheim című 2013-as HBO-dokumentumfilmben Cocker az I’m Still Here című musicalbetétdal feldolgozását Gonzales hangszerelésével és zenei kíséretével énekelte, Todd Haynes rendezésében:

.
Jarvis Cocker londoni Gonzales-koncertek vendégeként: 2009 novemberében a Francophobia című közös szerzeménnyel. . .

. . . és 2011-ben az utolsó szólóalbumáról való I Never Said I Was Deep című dalával:

.
Cocker és Gonzales közös F.O.H. (vagyis: Fucking On Heroin) című szerzeménye, melyet a 2010-es Get Him To The Greek (Felhangolva) mozifilmben és filmzenelemezen a komikus Russell Brand énekelt a fiktív brit rocksztárnak, Aldous Snow-nak, az Infant Sorrow frontemberének a szerepében:

.
ráadásként álljon itt Chilly Gonzales legfrissebb produkciója, a 2017. január 19-én, Barack Obama elnökségének utolsó napján közzétett Baroque Obama című tisztelgő kompozíció:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39