A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Chvrches: Justin Timberlake-feldolgozás és Eric Prydz-remix

2015. február 20., 13:40

A Chvrches trió Az éhezők viadala filmzenelemezre írt Dead Air után egy fiktív betétdalt is komponált a Drive kultfilm ihletésében (Get Away), és ebben a BBC-rádiós projektben szerepelt a svéd DJ-producer Eric Prydz is, aki a skót szintipopzenekar Tether című számából készített remixét most tette közzé egy klippel. Pár órával korábban maga a Chvrches is bemutatott egy átdolgozást – egy Justin Timberlake-slágerből.

A más előadók dalaihoz is előszeretettel (és ügyesen) nyúló Chvrches feldolgozott már többek között Bauhaus-, Janelle Monáe-, Arctic Monkeys-, East 17 és Lorde-slágert is – ez utóbbi kettőt például a BBC Radio 1 adón futó Live Lounge-ban. Lauren Mayberry és zenésztársai tegnap ismét visszatértek ugyanebbe a műsorba, és annak szabályai szerint ismét választottak egy feldolgozást: ezúttal Justin Timberlake 2002-es szakítós klasszikusát, a Cry Me A Rivert adták elő:

.
Néhány órával a Chvrches-féle Timberlake-átdolgozás után, Zane Lowe műsorának aktuális premierszenzációjaként elhangzott az a rework is, melyet a Los Angelesben élő svéd DJ-producer, Eric Prydz készített a trió 2013-as The Bones Of What You Believe debütalbumának egyik kevésbé exponált számából, a Tetherből. A sztár-DJ a remix egy korábbi verzióját már tavalyi fellépésein is hatalmas sikerrel játszotta, de ez a mostani rework sokkal nagyobb teret enged Lauren vokáljának. Az Eric Prydz vs. Chvrches név alatt jegyzett új verzióhoz a mai napon a videoklip is megérkezett:

a Tether remix korai verziójának premierje Eric Prydz tavaly márciusi fellépésén Miamiban, az Ultra Music Festivalon:

mutatóba itt van Eric Prydz képzeletbeli aláfestő zenéje Drive-hoz, a már említett Zane Lowe által összeállított Radio 1 Rescores: Drive című válogatásra Pryda név alatt készített Sequence One:

.
oké, és akkor ráadásként jöjjön pár korábbi feldolgozás a Chvrches előadásában:

a Team című Lorde-sláger 2014 márciusából…

…az Arctic Monkeys-féle Do I Wanna Know? 2014 februárjából…

… és a Tightrope című Janelle Monáe-dal 2013 decemberéből:

Lugosi Béla halott! – a Bauhaus együttes 1979-es goth klasszikusának Chvrches-verziója a Vámpírakadémia című tavalyi film számára rögzített stúdióverzióban:

.
Mit is lehetne ehhez még hozzátenni? Csak a már jól ismert kérést: „Chvrches-koncertet Magyarországra!”

http://chvrch.es

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39