A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Coldplay hétvége az Open Air Rádión

Pritz Péter
2024. június 1., 15:52

Még mielőtt Azariah történelmet írt Magyarországon azzal, hogy háromszor egymás után megtöltötte a Puskás Arénát, külföldi előadóként a világtörténelemben ez először a Coldplaynek sikerült – csak az ő koncertjük később lesz. A Coldplay június 16-án, 18-án és 19-én hozza el lenyűgöző show-ját az egykori Népstadionba. Ehhez csinálunk most kedvet Rockers’ Paradise című műsorunk 45-ik részével itt az Open Air Rádión szombaton és vasárnap 5-től, azoknak, akik még nem döntötték el, hogy mennek-e, illetve igyekszünk lázba hozni azokat, akik már készülnek a koncertre.

Az egyik legviccesebb sztori, ami a neten kering a Coldplayről egy Nish Kumar nevű brit humorista nevéhez fűződik, aki egy stand-up előadásában azt fejtegeti, hogy ő a világon leginkább a Coldplay dobosa szeretne lenni, mert a srác nyilván kőgazdag, de tök nyugodt életet élhet, mert a kutya nem ismeri fel. „Névtelensége a szuperereje” – mondja Kumar. Aztán egy-két csavarral eljut oda, hogy ez tulajdonképpen igaz a zenekar gitárosára és basszusgitárosára is, majd kilyukad oda, hogy tulajdonképpen a Coldplay maga Chris Martin és aki utálja a Coldplayt, az igazából Chris Martint utálja. Nagyon vicces négy perc, érdemes megnézni.

És igen, igaza van: vannak olyan zenekarok, amelyeket az egész világ csak a frontemberéről ismer, és ez valóban igaz a Coldplayre is: a Coldplay maga Chris Martin. Ő a frontembere, az arca, a vezetője, az énekese, a gitárosa, a zongoristája, a szövegírója, az (egyik) dalszerzője, a fő aktivistája és a szupersztárja a zenekarnak. Gyakorlatilag ő a Coldplay, és ha innen nézzük, fantasztikus az a teljesítmény, amit ez az ember első nagylemezük, a 2000-ben megjelent Parachutes óta nyújt.
Egészen különleges emberi lények azok, akik hosszú évtizedeken át a – némileg idéjét múlt kifejezéssel – reflektorfényben élik az életüket, évekig tartó világkörüli turnékat csinálnak végig, egyfolytában milliók rajongásának alanyai (és tárgyai) és mégis meg tudják őrizni ép elméjüket és meg tudnak maradni normális embernek.

A Coldplay ma a világ egyik legnagyobb és leglátványosabb show-ját prezentálja közönségének, tényleg lenyűgöző, amit művelnek, de én leginkább azért szeretnék közel állni a színpadhoz, hogy megnézhessem magamnak ezt az embert közelről, hátha meg tudom fejteni, hogy mi a titka.

A Coldplay tehát június 16, 18 és 19-én lép fel a Puskás Arénában, ehhez kívánunk kedvet csinálni az Open Air Rádió hallgatóinak a hétvégén Rockers’ Paradise műsorunk 45-ik, Coldplay Puts a Smile on Your Face című kétórás best of összeállításával, amit szombaton és vasárnap 5-től hallgathattok itt,
vagy az Open Air Rádió appján, amit a Google Playből és az App Store-ból tölthettek le mobilra.
Jó szórakozást a műsorhoz és a koncerthez!
Jegyek itt kaphatók.

Flyer: Vizi Ákos

Szerző: Pritz Péter
Két hét múlva Take That a Budapest Parkban
jún. 18., 19:15
Megjelent Dosztojevszkij: A játékos című klasszikusa
jún. 17., 17:18
Az Airbourne ismét felrázza Budapestet
jún. 17., 17:13