Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
A posztpunkos Crime & The City Solution a dalszerző-énekes Simon Bonney vezetésével Ausztráliában indult a hetvenes évek végén, majd London érintésével a nyolcvanas évtized második felében Nyugat-Berlinben a Nick Cave & The Bad Seeds testvérzenekaraként működött (a tagságukban is volt átfedés és a Berlin felett az ég című Wim Wenders-filmben is együtt szerepeltek). A negyedik albumát követően 1991-ben feloszló együttes bő két évtizednyi szünet után 2012/2013 fordulóján Detroitban aktiválta újra magát az American Twilight albummal, majd Berlinbe visszatérve újabb tíz év után elkészült egy újabb lemezanyaggal, melyet harmadik budapesti koncertjén – az 1988-as Fekete Lyuk-látogatása és a tavalyi A38-fellépése után 2023. december 7-én az Instantban – már élőben is bemutat nekünk.

A 1961-es születésű frontember és felesége, a hegedűs-vokalista Bronwyn Adams a nyolcvanas évtized második felének Crime & The City Solution-felállásában a Bad Seeds-tag Mick Harvey és az Einstürzende Neubauten-tag Alexander Hacke társaságában dolgoztak, majd ez utóbbit a 2012/2013-as újjáalakulás idején is visszavették maguk mellé (olyan neves új közreműködőkkel kiegészülve, mint a Wovenhand-frontember David Eugene Edwards és a Dirty Three-dobos Jim White), ám a tavalyi koncerteken már teljesen új kísérőkkel játszottak: a régi berlini ausztrál zenészközösségből ismert dobos Chris Hughes (ex-Hugo Race & True Spirit) mellett például Georgio Valentino és Donald Baldie gitáros-billentyűsökkel – és ők az együttes 2023. október 20-ra bejelentett The Killer című hatodik albumának stúdiómunkálataiban is részt vettek.
Simon Bonney az elmúlt évek során az Indiai- és Csendes-óceáni régióban zajló segélyprogramokban vett részt, brutális erőszak uralta válságzónákban utazott, és ennek saját pszichéjére gyakorolt hatását is elemezte, majd a járványidőszak alatt Ausztráliában ragadva az USA afganisztáni politikáját kutatta PhD-jéhez (az új album megírásához is ez adta az alapinspirációt), legutóbb pedig a háborús Ukrajnába is ellátogatott. „A lemez tekintélyes része a hit elvesztéséről szól” – mondja a dalszerző-énekes, aki első beharangozó számnak a Peace In My Time (Béke az én időmben) című elégikus záródalt választotta, mely „az elfogadásról szól inkább, mint magáról a békéről. . . Nem hiszem, hogy valaha is béke lesz – már semmin sem tudok meglepődni, hogy miket tesznek egymással az emberek. De a dal a bizonytalanság elfogadásáról szól, és annak elfogadásáról, hogy kik vagyunk.”
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
az új album borítója és számlistája:
Crime & The City Solution: The Killer (2023)
1. Rivers Of Blood
2. Hurt You, Hurt Me
3. River Of God
4. Brave Hearted Woman
5. Killer
6. Witness
7. Peace In My Time
.
videók a tavaly júniusi budapesti koncertről:
.
a legutóbbi Crime & The City Solution-megjelenés 2022 októberéből, a Doors 1967-es People Are Strange slágerének feldolgozása. . .
. . . és az együttes legutóbbi albuma, az American Twilight 2013-ból:
Goddess
My Love Takes Me There
Riven Man
Domina
The Colonel (Doesn’t Call Anymore)
Beyond Good And Evil
American Twilight
Streets Of West Memphis
.
a Crime & The City Solution két legfontosabb filmes közreműködése Wim Wenders rendezéseiben: a Six Bells Chime című dal élő előadása az 1987-es Berlin felett az ég koncertjelenetében Nick Cave-ék fellépése előtt. . .
. . .és a Leonard Cohen-hangulatú The Adversary betétdal A világ végéig című 1991-es filmben: