A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Családi fesztiváljukról jön Dua Lipa a Szigetre

2022. augusztus 5., 13:15

Apjával közösen szervezett fesztiváljukról érkezik Koszovóból a Sziget Nagyszínpadára jövő szerdán Dua Lipa. Augusztus 10-én újra nyit a Szabadság Szigete. Nézzük, mit hoz az első nap.

Kezdjünk edzeni, mert hatalmas program-cunami zúdul ránk a jövő hét közepétől. Nézzük indulásként az első napot és egyből pillantsunk rá a Nagyszínpad kínálatára, ha nem is az összes fellépőre, de mindenképpen említsük meg a Rüfüs Du Sol fellépését. A Los Angeles-i székhelyű ausztrál háromtagú Rüfüs Du Sol ma már a világ egyik legnépszerűbb elektronikus fellépője, akik idén bezsebelhették első Grammy-díjukat is.

A Sziget kívánságlistájának éllovasaként tapsolta idén vissza a közönség Dua Lipát, aki négy éve már óriási koncertet adott a Szabadság Szigetén. „80 000 ember lüktetett velem együtt a Sziget fesztiválon… Nem hittem a szememnek, amikor kijöttem a színpadra!!! Életem egyik legjobb pillanata volt” – írta akkor az énekesnő, aki már jött volna a Szigetre 2020-ban is, de az ismert okokból ez nem valósult meg. Most azonban az első napon érkezik, egyenesen Koszovóból, ahol édesapjával közösen szerveznek fesztivált, amelyen szintén fellép a sztár.

Egy gigantikus gladiátorral a közepén, újragondolva és exkluzív külsőbe öltöztetve tér vissza a Samsung Colosseum, egy még magasabb szintre léptetve a bulizás fogalmát. A lenyűgöző méretek mellett izgalmas dizájnelemek teszik teljessé a látványt, az élményt pedig tovább fokozza majd a helyszín minden igényt kielégítő hang- és fénytechnikája. Ide várjuk például a Sziget első napján Nina Kravizt:

És vajon hogy néz ki a vietnámi vízibáb színház? Szerdán már azt is megtudhatjuk. A Global Village programját nyitják – és minden nap visszatérnek. A Water Puppet Show tényleg az, aminek hangzik. Bábelőadás, de a vízen.

Szerdán természetesen beindul az összes többi helyszín is. Magic Mirrorban – mások mellett – Tóth Edu viccel majd, valamint Mike Gunn, aki mára már meghódította az Egyesült Királyság összes ikonikus helyszínét, és jó úton halad, hogy kultikus státuszba kerüljön stand-up körökben. A Vándor Vurstliba érkezik a Ploufet Replouf, egy néma komédia, amelyben az emberi testre vetítik az érzéseiket, pontos fizikai mozgásokból álló párbeszédet teremtve a finom és váratlan humor érdekében. A Sláger FM színpadán nyitja a Szigetet az örökifjú Korda György, természetesen az Klárikával. Persze lesz még vagy 150 további program, megannyi helyszínen, és ez még csak az első nap.

További programok itt: www.sziget.hu