A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Csoóri Sándor verse ihlette a Henri Gonzo és a Papírsárkányok új dalát – megjelent A tenger arca

2022. október 30., 7:49

A Fran Palermo zenekar dalszerző-frontembere, Henri Gonzo idén indította útjára régóta dédelgetett magyar nyelvű projektjét. A most megjelenő harmadik kislemezt Csoóri Sándor örököseinek felkérésére, a Vecsei H. Miklós fémjelezte Csoóri-szalon programsorozat keretében szerezte.

Henri saját bevallása már régóta gondolkodott egy új, magyar nyelvű projektben, a löketet végül a pandémiás időszak adta meg: egy balatoni nyaraló teraszán körvonalazódtak fejében a részletek. Először versmegzenésítésekkel és dalszövegek fordításával próbálkozott, ebből alakult ki végül saját, magyar nyelvű szövegvilága. Erre pedig kiválóan rímel a most megjelenő A tenger arca című dal, amely Csoóri Sándor – Játék a tenger című verséből ered. Az ötletet Vecsei H. Miklós Csoóri-szalon elnevezésű eseménysorozata adta – ennek lényege, hogy a magyar zenei és színházi élet legfontosabb szereplői zenésítik meg Csoóri Sándor egy-egy versét, gondolatát, esszérészletét.

“Rövid kutatás után bukkantam erre a versre, és azonnal megragadott a hangulata, a képi világa. Ritka, hogy valaki ilyen szépen – mintha Marquezt olvasnék – ír körül egy tengerparti élményt és szerelmes állapotot. A dalt első olvasásra akkordozással kísértem. A végleges verzió pedig pontosan az lett, amit az első nekifutásra rádúdóltam, csak meghangszerelve.” – meséli Gonzo.

A felvételt követően jutott eszébe Szinyei Merse Pál – Mare azzurro (azaz kék tenger) című festménye, amelyet a Nemzeti Galéria engedélyével használhattak a dal borítójaként.

Az idén megjelent három kislemezt (TV Hangyák, Záporozó és a most megjelenő A tenger arca) decemberben egy EP, a tervek szerint jövő tavasszal pedig egy album követi majd. A  Henri Gonzo és a Papírsárkányok élőben az idei Kolorádó fesztiválon mutatkozott be, elsöprő sikerrel, október 29-én az ötödik koncertjüket adják a Manyiban, az EP-t pedig december 15-én mutatják be az A38 Hajón.

Henri Gonzo és a Papírsárkányok – A Tenger arca:

Szombaton ötödik koncertünket adjuk a budai Manyiban. Egyelőre közönségtoborzás zajlik és figyeljük milyen körülmények közt esik a legjobban a közönségnek ez a fajta hangszerelés és dalszövegek. Már Remekül működnek a dalok színpadon, de kell a hallgató is, hogy be akarja fogadni.

Készül a nagylemez egyre közelebb a vége. Decemberben lesz egy EP és tavaszra tervezzük a nagylemezt kihozni. Közben már vágjuk a Noszvaji barlanglakásokban Vadas Gézával és Sápi Gézával rögzített kisfilmünket is amiben három dalt játszunk el, közben pedig videó klippeket készítünk elő. Szeretnénk a dalokhoz sok vizuális alkotást is kapcsolni.