Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb rock csapata, a Black Veil Brides 2023. november 20-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, méghozzá a hazánkban is rendkívül népszerű Halestorm társaságában.
Romy, a brit énekesnő, dalszerző és DJ, aki a The xx tagjaként három népszerű albummal is büszkélkedhet, ma bejelentette első szólólemeze érkezését: a Mid Air című anyag szeptember 8-án jelenik meg a Young kiadó gondozásában.
Giannis Antetokounmpo rendkívüli felemelkedésének története: hogyan jutott el egy görögországi szegénynegyedből az amerikai szupersztárságig, és hogyan lett a kosárlabda történelmének egyik legjobb játékosa és NBA-bajnoka. Megjelent Mirin Fader Giannis – Semmiből a csúcsra című életrajza, amibe itt és most bele is olvashatsz.
Friss látványvideó és képek láttak napvilágot, melyekből kiderül, hogy a szervezők milyen vizuális megújulásra készülnek idén a zamárdi szabadstrandon. Azt már tudjuk, hogy a zenei felhozatal rendkívül erősre sikerült, most lássuk, mi mással varázsol el minket június 28. és július 1. között a Heineken Balaton Sound, ahol napközben, a napfürdős-csobbanós pihenés és kikapcsolódás mellett programok sora teszi teljessé a négy napnyi bulizós nyaralást.